Sport

Lewandowskinak csak az olasz ligára kell figyelnie

A héten lezárul a spanyol labdarúgó-bajnokság, csupán három forduló van hátra az angolból – a legvalószínűbb, hogy az olasz Serie A játékosai lehetnek veszélyesek az európai Aranycipő-verseny élén álló Robert Lewandowski pozíciójára.

Lewandowskinak csak az olasz ligára kell figyelnie
Lewandowski
Fotó: AFP/Dpa/Werner Eifried

A Bayern lengyel csatára 34 bajnoki góllal fejezte be a Bundesliga-idényt, ez 68 pontot jelent, tekintve, hogy a legerősebb európai bajnokságok szorzója kettő. Mögötte két olyan játékos foglal helyet, akik az olasz bajnokságban játszanak, amelyből még hat forduló van hátra. Ciro Immobilének, a Lazio csatárának öt, Cristiano Ronaldónak – aki egyéb címek mellett arra vágyik, hogy az első olyan futballista legyen, aki gólkirályi címet tudott szerezni Angliában, Spanyolországban és Olaszországban is – még hat gólra van szüksége beéréséhez.

A listán negyedik Timo Werner már nem játszik a bajnoki idényben, sőt már el is hagyta az RB Leipziget, a Chelsea-hez tart. Az ötödik Erling Haaland (RB Salzburg, majd Borussia Dortmund) számára is véget ért az idény.
A hatodik helyezett Jamie Vardy (Leicester City) 23 góllal és 46 ponttal áll, nehéz elképzelni, hogy a hátralévő három fordulóban tizenegy gólt szerezve befogja Lewandowskit. A rangsorban mögötte lévőknek még kevesebb az esélye, így Lewandowskinak csak Olaszország felé kell figyelnie...

Az európai Aranycipőt 2009 óta csak Luis Suárez, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo nyerte el, a legutóbbi négy idényben kizárólag Barcelona-játékos nyert. Lionel Messi hat elsőségével az 1967 óta létező verseny egyeduralkodója, rajta kívül kettőnél többször csak Cristiano Ronaldo győzött – négyszer.

Kapcsolódó írásaink