Sport

Nemzetközi kupasorsolás, bizonytalanságokkal

Labdarúgás. Ma délután a megszokott helyszínen, az UEFA svájci székhelyén, Nyonban kialakul a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-idény további menetrendje

Augusztus elejétől várhatóan ismét a nemzetközi kupáké lesz a főszerep az európai csúcsfutballban, befejezik a Bajnokok Ligája és az Euró­pa-liga 2019–2020-as idényét. A menetrendet ma déltől határozzák meg Nyonban.

Az UEFA végrehajtó bizottsága június közepén úgy döntött, hogy egy országba „telepíti” a Bajnokok Ligája és az Európa-liga hátralévő szakaszát is. Azóta kicsit változott a helyzet, a BL nyolcaddöntőiből hátralévő mérkőzések kapcsán – az európai vírushelyzet miatt érdemes mindig hangsúlyozni: jelen állás szerint – az UEFA engedélyezte a Manchester Citynek, hogy az Etihad Stadionban fogadja spanyol ellenfelét. (Az első mérkőzésen: Real Madrid–Manchester City 1–2.) Végleges döntés még nincsen, de minden bizonnyal az európai szövetség hozzájárul majd ahhoz is, hogy a Barcelona, a Bayern München és a Juventus saját pályáján játszhassa elmaradt hazai mérkőzését. (Az első mérkőzéseken: Olympique Lyon–Juventus 1–0, Chelsea–Bayern München 0–3, Napoli–Barcelona 1–1.) Ezeket a mérkőzéseket augusztus 7-én és 8-án rendezik.

A következő lépcsőfok a negyeddöntő, ennek már tagja az Atalanta, az Atlético Madrid, az RB Leipzig és a Paris Saint-Germain, melléjük kerül majd a fentebb említett párokból továbbjutó négy csapat. Kiemelés nincsen, összesorsolhatóak az azonos nemzetbeliek is. Ma megismerjük az elődöntő lehetséges ágait is, érdemes hangsúlyozni, hogy a Bajnokok Ligája, illetve az elődsorozat, a Bajnokcsapatok Európa-kupája eddigi kiírásaival ellentétben, a különleges helyzetre tekintettel a negyeddöntőben és az elődöntőben páronként nem két, hanem csak egy mérkőzést rendeznek, semleges helyszínen, Portugáliában. A negyeddöntők időpontja augusztus 12-13., az elődöntőké augusztus 18-19., a helyszínek a Benfica és a Sporting egymástól alig egy nagyobb kőhajításnyira fekvő stadionja, Lisszabon északi részén. A Benfica stadionját, az Estadio da Luzt választotta az UEFA az augusztus 23-ig finálé színhelyéül. Ez az aréna legutóbb hat éve, 2014-ben adott otthont a Bajnokok Ligája döntőjének, természetesen telt ház, 65 000 néző követte a Real Madrid és az Atlético Madrid összecsapását. Most az szinte biztosra vehető, hogy a szurkolók kizárásával rendezik meg az augusztusi mérkőzéseket, de még ennél is nagyobb a gond magával Lisszabonnal. A portugál főváros környékén újra emelkedett a megbetegedések száma, ezért szigorításokat vezettek be.

A lakosság számát tekintve körülbelül Magyarországnyi Portugáliában az elmúlt időszakban naponta több mint 300 megbetegedést regisztráltak, szerdai adat szerint a legutóbbi 443 új fertőzött háromnegyede Lisszabonban és környékén él. Aleksander Čeferin, az UEFA szlovén elnöke szerint a szervezetnek egyelőre nincsen B-terve arra az esetre, ha nem lehetne Portugáliá­ban lebonyolítani a BL-meccseket.

Ugyancsak kisorsolják az Európa-liga menetrendjét is. A második számú sorozat nyolcaddöntőjéből két párban (Internazionale–Getafe, Sevilla–Roma) még egyik meccset sem játszották le, így egy németországi színhelyen, egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. A további hat párban az aktuális helyzet dönti majd el, hogy rendezhet-e az a csapat, amely márciusban, az első mérkőzésen vendég volt, vagy a visszavágót Németországba kell-e vinni. A negyeddöntőtől ugyanaz lesz a menetrend, mint a BL-ben, a meccsnapok augusztus 10-11., augusz­tus 16-17. és a döntő augusztus 21., utóbbi helyszíne Köln lesz.

Kapcsolódó írásaink