Sport

Ibrahimović szerint két elnöke és két edzője van a Milannak

Labdarúgás. A Juventus meglepő vereséget szenvedett a Serie A rangadóján, de a bajnoki címe nincsen veszélyben, előnye hét pont maradt a Lazióval szemben

Az AC Milan az elmúlt napokat tekintve az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A legjobb formában lévő csapata: szombaton a Laziót, kedden a Juventust verte meg, összesen hét gólt szerezve. A bajnokság első két helyezettje elleni sikerei bomba meglepetést okoztak.

Ibrahimović szerint két elnöke és két edzője van a Milannak
A büntetőrúgásnál Ronaldo tanácsot adott a kapusuknak, ezen nevetnek Ibrával
Fotó: AFP/Miguel Medina

Ha nagyon gyorsan a nyomára akarunk bukkanni, mitől táltosodott meg a Milan, álljunk elő a legegyszerűbb magyarázattal: visszatért Zlatan Ibrahimović. A 39. évében járó svéd a márciusi leállást követően július elsején, a SPAL ellen játszott először, a 65. percben állt be Ante Rebić helyére. A piros-feketék akkor kétgólos hátrányban voltak, de döntetlenre mentették a meccset. A Lazio és a Juve ellen már kezdett Ibra, az előbbin egy félidőt, a másodikon bő hatvan percet játszott, mindkettőn értékesített egy-egy tizenegyest.

A saját szerepét – tréfálkozva persze – a tőle megszokott szerénységgel értékelte: „Elnök, játékos és edző is vagyok egyben. Az egyetlen hátránya ennek, csak játékosként kapok pénzt. De azt hozzáteszem, hogy ha a szezon elejétől a Milannál lennék, most a bajnoki címért harcolnánk.”

A svéd szupersztár mondatait kéretik nem mindig komolyan venni, ugyanakkor tény, hogy a klubhoz való visszatérése óta a Milannal 6–3–2-es mérleget ért el. Ugyan sejtetni engedte, hogy ez az utolsó néhány mérkőzése az AC Milannál, de nem mondta ki, hogy távozik. (A hírek szerint visszatér a svéd Hammarbyhez, amelynek egyik résztulajdonosa.) „Öregszem, ebben nincs semmi titok – mondta a DAZN nevű streaming szolgáltató mikrofonjába. – De nem kabalagyereknek szerződtem ide. Nem próbálkozom mindennel, amit húszévesen meg tudtam csinálni, de amennyit tudok, segítek.”

Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője ünnepelte a két rangadót megnyerő csapatát,amely akárcsak a SPAL ellen, felállt kétgólos hátrányból, sőt megfordította a mérkőzést és 4–2-re nyert. „A csapat nehéz helyzetben rázódott össze, itt mindenki csak a dolgára koncentrál. Minden dicséret a labdarúgókat illeti, mivel rendkívüli odaadással és hozzáállással futballoznak.” - nyilatkozta Pioli. Az AC Milan jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán és harcban van az Európa-liga-szereplésért.

A Juventusnak emberemlékezet óta nem rúgott egy csapat a Serie A-ban hat perc alatt három gólt. A piros-feketék 1989 óta először szereztek négy gólt bajnoki mérkőzésen a legnagyobb riválissal szemben, s e meccs előtt a legutóbbi 14 bajnokijukból tizenhármat elveszítettek a „zebrák” ellen.

A Juve elszalasztotta annak esélyét, hogy tíz pontra növelje az előnyét a Leccében vereséget szenvedő Lazióval szemben, de a hétpontos különbség sem ad okot aggodalomra a klub hívei számára. Maurizio Sarri edző rövidzárlatnak nevezte a csapatával a második félidőben történteket, de hozzátette, szerinte a Juve az első hatvan percben uralta a játékot, ellenőrzése alatt tartotta a mecset.

Simone Inzaghi, a Lazio edzője a Leccében elszenvedett vereség után azt mondta, még irreális lenne a scudettóról, a bajnoki jelvényről beszélniük, a céljuk a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása. Alkalmasint túl szerény célkitűzés, mert ha a hátralévő hét fordulóban a csapata csupán öt pontot is szerez, biztosan az első négy között végez. Ugyanakkor a második, a harmadik és a negyedik helyezett között valóban nagy csata várható az olasz bajnokságban.

Serie A, 31. forduló. Lecce–Lazio 2–1, AC Milan–Juventus 4–2.
Az élcsoport: 1. Juventus 75 pont, 2. Lazio 68, 3. Internazionale 64 (30 mérkőzésből), 4. Atalanta 63 (30), 5. Milan 49.

La Liga, 35. forduló. Celta Vigo–Atlético Madrid 1–1, Valencia–Valladolid 2–1.
Az élcsoport: 1. Real Madrid 77 (34), 2. Barcelona 73 (74), 4. Atlético 63, 4. Sevilla 60 (34).

Premier League, 34. forduló. Arsenal–Leicester City 1–1, Crystal Palace–Chelsea 2–3, Watford–Norwich City 2–1.
Az élcsoport: 1. Liverpool 89 pont (33), 2. Manchester City 66 (33), 3. Chelsea 60. (A szerdai mérkőzések lapzárta után értek véget.)

Egyelőre nem foglalkozik a jövővel Stefano Pioli

Miközben a Milan bravúrosan szerepel az újrakezdés óta az olasz bajnokságban – öt mérkőzésen 13 pont, 15–5-ös gólkülönbség –, az olasz sajtó tele van olyan hírekkel, amelyek a csapat megerősítéséről, az új szezonra szerződtetendő új stáb kialakításával kapcsolatosak. Erre is utalt Stefano Pioli, az októberben szerződtetett edző azzal, hogy csak a jelennel foglalkozik. A Magyar Hírlap is beszámolt arról, hogy a La Gazzetta dello Sporttal az élen a sportnapilapok tényként kezelik Ralf Rangnick érkezését s azt, hogy a Red Bulltól érkező szakember amolyan angol típusú menedzser, vagyis edző és sportigazgató is lesz. Érkezéséhez köthető Szoboszlai Dominik esetleges szerződtetése, mint ahogyan az is, hogy Paolo Maldini egyelőre bizonytalan a jövőjével kapcsolatban. A keretben nagy változások várhatóak, nem csak a magyar középpályás a kiszemelt, állítólag a Milan 75 millió eurót költene három játékosra, Sandro Tonalira (Brescia), a szerb Dušan Vlahovićra (Fiorentina) és a norvég Kristoffer Ajerre (Celtic).
(AD)

Kapcsolódó írásaink

Amerikai sportízlés

ĀSzavazás. Az Egyesült Államokban egy internetes portál különböző sportágakban keresi minden idők legjobbját, labdarúgásban Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a két jelölt