Sport
Szilágyi Zoltán: Szeressenek a fiatalok edzésre járni
Úszás. Egyre erősebb és sikeresebb a két éve alapított budapesti utánpótlásműhely, a Stamina Testgyakorlók Köre

A 2018 novemberében alapított az új klub nevének azért választották a Staminát, magyarul kitartást jelentő nevet, mert az egyesületben úszó fiatalokat a küzdésre, az ellenfél tiszteletére, a sport szeretetére akarják nevelni. „A célunk az, hogy a mi klubunkban a gyerekek úgy sportoljanak, hogy közben jól is érzik magukat, szeressenek edzésre járni – magyarázta Szilágyi Zoltán. Fontos, hogy sikerélményük legyen, de ugyanilyen fontos, hogy felkészítsük őket a felnőttkor kihívásaira. Be akarjuk bizonyítani, hogy nem csak diktatórikus módszerekkel lehet az uszodákban eredményeket elérni.”
Ez a felfogás egyre több fiatalt vonzott a Staminába, ahol Kovács László irányításával már húsz versenyző készül a Duna Arénában. A versenyzőik olyan eredményesen szerepeltek a korosztályos és országos bajnokságon, hogy tavaly az egyesületi pontversenyben már a 17. helyen végeztek. „A klubunk működését az alapítványunk biztosítja, amelyet jómagam és baráti köröm támogat anyagilag. Az elmúlt évben versenyzőink eredményeikkel 5,7 millió forintos állami támogatást vívtak ki, azonban ennek jelentős részét a korábbi klubjaik kapták meg, nekünk csak 210 ezer forint jutott. Jogászként törvénytisztelő ember vagyok, tudom, hogy a jelenlegi szabályok szerint járt el a szövetség. Mégis bosszantó, hogy ezek a fiatalok nálunk fejlődtek sokat, mégsem kaphatunk nagyobb műhelytámogatást. Pedig tudomásom szerint a szövetség 650 millió forintot kapott erre.”
Wladár Sándortól, a Magyar Úszószövetség elnökétől kértünk magyarázatot, aki elmondta, hogy a műhelytámogatás elosztása átlátható rendszerben, a szakosztályok, úszóiskolák eredményessége alapján történik. „Az elmúlt évben elsősorban anyagi okok miatt kisebb népvándorlás történt a sportágunkban. Tavaly százharminc átigazolás történt, és volt, aki az olimpia előtt három hónappal váltott klubot – magyarázta az elnök. Éppen a nevelő klubok érdekében vezettük be azt a rendszert, amelyben a megszerzett pontok alapján járó állami támogatásból az úszó új klubja négy évig csak növekvő mértékben részesülhet, az első évben tíz, a negyedikben kilencven százalékkal. Az elosztási rendszerünk egyértelmű, lobbizásra nincs lehetőség.”