Sport
Tizenöt éves ifjú mutatkozott be a spanyol élvonalban
Ismét győzött a Real Madrid

Ahogyan az újrakezdés óta a Madrid minden mérkőzésén, ezúttal is vitatott az ellenfél egy jelenetet: a vendégek szerint Vinícius Júnior a 19. percben szerzett góljánál, az akció elején Dani Carvajal szabálytalankodott a mallorcai Dani Rodriguezzel szemben. A második gólt már nem vitatták: Sergio Ramos látványos szabadrúgásgólt lőtt. A találkozó 83. percében beállt a vendégekhez Luka Romero (képünkön). A cserecsatár mindössze 15 évesen és 219 naposan debütált, 2004. november 18-án született, a La Liga történetének legfiatalabb újonca. (Ezzel Sansón, vagyis Francisco Bao Rodríguez 1939-es rekordját döntötte meg.) Argentin ifjúsági válogatott, argentin szülők gyermekeként Mexikóban született, talán ezért is kapta a spanyol sajtótól a nem túl eredeti „Mexikói Messi” becenevet. Édesapja, Diego profi futballista volt, 2004 őszén éppen Mexikóban játszott, ezért születtek ott a fiúk – Lukának van egy ikertestvére, Tobias, aki kapus. Háromévesek voltak, amikor a család Spanyolországba, Andalúziába költözött, Lukát már 2011-ben le akarta igazolni a Barcelona, de nem tudta. A Mallorca ellenben 2015-ben nyolcéves szerződést kötött vele, de egyáltalán nem biztos, hogy ott is marad 2023-ig. La Liga, 31. forduló. Alavés–Osasuna 0–1, Real Sociedad–Celta 0–1, Real Madrid–Mallorca 2–0. Az élcsoport: 1. Barcelona 68 pont, 2. Real Madrid 68, 3. Atlético 55, 4. Sevilla 53. (A csütörtöki mérkőzések lapzárta után értek véget.)