Sport
Kane megszerezte az első bajnoki gólját ebben az évben
Labdarúgás. Megszakadt a Tottenham Hotspur nyeretlenségi sorozata az angol bajnokságban, José Mourinho szerint még kiharcolhatják a Bajnokok Ligájában való indulást

Az angol bajnokság 31. fordulójában a londoni csapatok rangadóján a Tottenham a West Ham United ellen öngóllal jutott előnybe, majd a 200. élvonalbeli bajnokiján játszó Harry Kane megszerezte első 2020-as gólját a Premier League-ben. A vb-gólkirály középcsatár hathónapos kihagyás után tért vissza nemrég. „Boldog vagyok, hogy a visszatérésem utáni második mérkőzésén gólt tudtam szerezni – nyilatkozta Kane. – Ha kihagytál több mint fél évet, már alig várod, hogy újra a pályán lehess. Jó állapotban vagyok, sokat dolgoztam azért, hogy ez így legyen.”
José Mourinho, a Hotspur vezetőedzője úgy véli, ha nem győzik le a vendég West Ham Unitedet, elvesztették volna az esélyüket a Bajnokok Ligája-indulást érő hely megszerzésére. A csapat jelenleg hetedik a bajnoki tabellán, egy ponttal van kevesebbje, mint az ötödik helyen álló Manchester Unitednek. „Nagyon fontos volt ez a három pont. Tulajdonképpen mindent vagy semmit helyzetben voltunk” – mondta a lefújás után Mourinho, aki szerint az első félidőben lassúak és körülményesek voltak, de a szünet után erősebben és lendületesebben tértek vissza a pályára.
Spanyolországban a Barcelona Ivan Rakitić szezonbeli első góljával verte meg a jól védekező Athletic Bilbaót. Olaszországban a Napoli sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzését nyerte meg.
Premier League, 31. forduló. Leicester–Brighton 0–0, Tottenham–West Ham United 2–0.
Az élcsoport: 1. Liverpool 83 pont (30), 2. Manchester City 63 (30), 3. Leicester 55.
Serie A, 27. forduló. Verona–Napoli 0–2, SPAL–Cagliari 1–4, Torino–Udinese 1–0, Genoa–Parma 1–4.
Az élcsoport: 1. Juventus 66 pont, 2. Lazio 62 (26), 3. Inter 57 (26).
La Liga, 31. forduló. Barcelona–Athletic Bilbao 1–0, Levante–Atlético 0-1, Valladolid–Getafe 1–1.
Az élcsoport: 1. Barcelona 68 pont, 2. Real Madrid 65 (30), 3. Atlético 55.
A szerdai mérkőzések lapzárta után értek véget.
A ló és annak túlsó oldala
Óriási vihart kavart Angliában egy Burnley-szurkoló akciója
Azt mondja az angol: To go from one extreme to the other. Magyarul a legfrappánsabb fordítás talán az: átesni a ló túlsó oldalára – nagyjából ez történik most az angol futballban (is). A legfrissebb példa a hétfői Manchester City–Burnley találkozó alatt a pálya fölött megjelent transzparensé. Egy repülőgép húzott el a találkozó alatt a manchesteri Etihad Stadion felett, egy transzparensen lévő szöveggel véleményt nyilvánítva: „White Lives Matter Burnley”.
A fehér életek számítanak. És aláírásként odaírta a klub nevét. Nyilvánvaló reakció a Black Lives Matter-mozgalomra, amely az újrakezdés után néhány nap alatt eltörölte azt a politikamentességet, ami az angol labdarúgás eddigi 157 esztendejét jellemezte. A Premier League az újrakezdés után kötelezővé tette csapatainak a mérkőzés előtti féltérdre ereszkedést, mint ahogyan azt is, hogy a játékosok mindegyike viselje a hátán a Black Lives Matter szlogent. Ebbe a képbe rondított bele egy Burnley-szurkoló pilóta magánakciója, amelytől nem győztek a klubnál elhatárolódni az érdekeltek. A Burnley közleménye hangsúlyozta: a transzparens semmiképpen sem fejezi ki azt, amit a klub képvisel, és hogy teljes mértékben együtt fog működni a hatóságokkal a felelősök azonosítása és a megfelelő intézkedések meghozatala érdekében. Sanjay Bhandari, a Kick It Out, az angol futball rasszizmusellenes jótékonysági szervezetének elnöke az mondta: „A Black Lives Matter lényege, hogy ne jelentéktelenítse mások életének fontosságát.” Ezzel nehéz nem egyetérteni. A nagy felháborodás alkalmasint ezért is érthetetlen. Vajon mi lett volna, ha transzparens kiegészült volna így: White Lives Matter too (A fehér életek is számítanak), vagy úgy szólt volna: All Lives Matter (Minden élet számít). Mert ez lenne a lényeg.
(AD)