Sport
Európa legjobb klubcsapatai a Puskás Arénában csatázhatnak
Labdarúgás. Budapest megkapta a Szuperkupa-döntőt, 2023-ban pedig Európa-liga-finálét rendezhet, a válogatott októberben játszhat Eb-pótselejtezőt

Az UEFA közzétette a Bajnokok Ligája hátralévő szakaszának tervezett menetrendjét. Ahogyan korábban már kiszivárgott, a negyeddöntővel kezdődően a legjobb nyolc csapat Lisszabonban játszik majd egy minitornát, a klubvilágbajnokság lebonyolítási metódusához hasonlóan, egymeccses párharcokat vívva. A tornát augusztus 12. és 23. között tartják majd, előtte, várhatóan augusztus 7-én és 8-án rendezik meg a nyolcaddöntőből még hátralévő négy találkozót. Lehetőleg az eredeti pályaválasztás alapján, amennyiben ez a vírushelyzet miatt nem lenne lehetőség, akkor Portugáliában. Isztambul nem veszítette el a BL-döntő rendezését, de az, miként a korábban kijelölt helyszíneké is, egy évet csúszik. Szentpétervár 2022-ben, München 2023-ban, London 2024-ben lesz a BL-döntő.
Az Európa-liga hasonló forgatókönyv szerint zajlik majd, Kölnben és három közeli városban, Düsseldorfban, Gelsenkirchenben és Duisburgban. A döntő Kölnben lesz, így az eredeti rendező város, Gdańsk 2021-ben fogadhatja a következő sorozat két legjobb csapatát. Itt is „csúsznak” a korábbi határozatokhoz képest a rendezési lehetőségek, fontos, hogy Budapest így nem 2022-ben, hanem 2023-ban rendezi majd a finálét.
Nem kell ellenben három évet várni arra, hogy az új arénánk nemzetközi kupadöntőnek adhasson otthont: szeptember 24-én a Puskás Arénában lesz az UEFA Szuperkupa-döntő. A női Bajnokok Ligája utolsó szakaszát Észak-Spanyolországba vitte az UEFA.
A következő idény, a 2020–2021-es nemzetközi klubsorozatainak selejtezőivel kapcsolatban természetesen a legfontosabb tény, hogy csúszik a program, augusztus 3-ig lehet nevezni.
A selejtezők menetét felgyorsítja az UEFA, az első, a második és a harmadik selejtezőkörben egyetlen mérkőzésen dől majd el a továbbjutás. Arról nem szólt a tájékoztatás, hogy a pályaválasztói jogot hogyan döntik el.
A válogatottakkal, illetve a jövő évi Eb-vel kapcsolatban fontos döntés, hogy mind a 12 város megtartotta rendezői státuszát. A budapesti mérkőzések dátuma: 2021. június 15., 19., 23., 27. A kiadó négy helyért játszandó „pótselejtezőket” október 8-án és november 12-én rendezik.