Sport
A Puskás Arénában mérkőzhetnek a Szuperkupáért
Labdarúgás. Egyre több részlet szivárog ki az európai kupasorozatok augusztusi zárásával kapcsolatban, elképzelhető, hogy Budapest fogadja majd a BL és az Európa-liga győztesét

A tervek szerint jövő szerdán dönthet az UEFA végrehajtó bizottsága a két európai kupasorozat 2019–2020-as idényének további menetrendjéről. Ezzel párhuzamosan arról is, hogy melyik város rendezi a Bajnokok Ligája-győztes és az Európa-liga győztes szokásos UEFA Szuperkupa-döntőjét.
Az országos bajnokságok „sorsa” – legalábbis a nemzetközi porondon még versenyben lévő csapatok országait tekintve – eldőlt, van ahol lefújták, van, ahol folyik, illetve Olaszországban és Angliában a jövő héten folytatódik. A jelek szerint mindenütt be tudják fejezni a hazai idényt augusztus 2-ig, s nem lesz akadálya annak, hogy a két nemzetközi sorozat meccseit még abban a hónapban lejátsszák.
Különösen, ha az UEFA, a kiszivárgott híreknek megfelelően, csökkenti a hátralévő mérkőzések számát. Egyelőre nem dőlt még el, hogy a BL-ben még az eredeti kiírás szerinti pályaválasztással játsszák-e le a nyolcaddöntőkből hátralévő négy mérkőzést (helyszínek: München, Barcelona, Torinó, Manchester), vagy már ezeket is Lisszabonba vinnék az érdekeltek. A tervezett dátumok: augusztus 8–9. A Sky Sport Italia és a német Bild egybehangzó információja szerint a negyeddöntőktől kezdődően már csak egymeccses csatákat írnának ki, így hét mérkőzés lenne attól kezdve hátra a sorozatból, szemben az eredeti kiírásban szereplő tizenhárommal. Redukált mérkőzésszám esetén akár augusztus 22-én vagy 23-án megrendezhetnék a döntőt az Estádio da Luzban. A Bild szerint az Európa-ligát a korábbi hírekkel ellentétben nem Frankfurtban, hanem Észak-Rajna-Vesztfália négy városában (Köln, Düsseldorf, Gelsenkirchen, Duisburg) rendeznék. Logikus, hogy ebben a sorozatban is csökkentsék a mérkőzések számát. A források megemlítik, hogy az augusztus 12-re tervezett UEFA Szuperkupa-döntőt értelemszerűen elhalasztják, s amennyiben a BL-zárást Portugália rendezi, Porto helyett új helyszínt választ neki az európai szövetség. Ez lenne Budapest. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a hír kapcsán egyelőre nem tudott konkrétumokkal szolgálni: „Az MLSZ számos rangos rendezést nyert el a közelmúltban, vannak már nekünk ítélt rendezvények. Többször jeleztük a nemzetközi szervezeteknek és a hazai közvéleménynek, hogy további rendezvényeknek is szívesen adunk otthont. Ami a mostani versenyeket illeti, ameddig nem ismerjük az UEFA döntését a szervezés részleteiről addig felelőtlenség volna nyilatkoznunk.”