Sport
Húzódoznak az ászok a Grand Slamtől
Tenisz. Roger Federer újra sérült, bejelentette, nem versenyez az idén

Könnyen lehet, sok hűhó semmiért erőltetni a US Open megrendezését. A rendező amerikai teniszszövetség előzetesen tegnapra ígért döntést, megtartják-e a hagyományosan utolsó, negyedik Grand Slam-tornát (lapunkban is megírtuk, a wimbledoni verseny elmaradt, a párizsi pedig átkerült a New York-i torna utánra). A szigorú egészségügyi óvintézkedések, noha a játékosok érdekében születtek, elkedvetlenítették a legjobb férfi teniszezőket. Az AP, a BBC és a világ vezető sajtótermékei már azt találgatják, ki indul egyáltalán a zárt kapus viadalon. A tizenhétszeres Grand Slam-győztes szerb Đjoković azt nyilatkozta, az extrém körülmények és a játékosokkal kapcsolatos tervezett korlátozások miatt (közös szálloda, karantén, stábok szűkítése stb.) várhatóan nem lesz ott az augusztus végi főtáblasorsoláson. És a szerb közmédiának, az RTS-nek kedden azt is hozzátette, azon topjátékosok, akikkel beszélt, szinte mindannyian negatívan állnak a versenyhez. „Számomra, ahogy a dolgok jelenleg állnak, a legvalószínűbb, hogy salakpályán folytatom a szezont szeptember elején” – szögezte le.
A címvédő spanyol Nadal is távol maradna a jelenleg is amerikai járványgócpontnak számító helyszíntől. A harmadik világnagyság, a svájci Federer pedig egészen biztos, hogy kihagyja a tornát, miként a halasztott Roland Garrost és minden egyéb ATP-tornát is az idei szezonban. Közösségi oldalán a szerdai, kedves szurkolók megszólítással kezdődő bejegyzésben – a maga udvarias módján – reményét fejezte ki, hogy mindenki biztonságban van és egészséges, majd leírta, hogy néhány hete visszatért a fájdalom a februárban megműtött jobb térdébe, amelyet artroszkópos eljárással újra kellett műteni, s ahogy azt tette egy korábbi sérülés után 2017-ben, amikor a kihagyást követő évben Australian Opent és Wimbledont nyert, most is csak a teljes felépülését követően, százszázalékos állapotban akar pályára lépni. „Találkozunk 2021-ben. Minden jót. Roger” – zárta bejelentését a világklasszis. A húszszoros GS-bajnok ezzel azt is jelezte, hogy közel a negyvenhez sem tervezi a visszavonulást, és ráhajt a legtöbb tornagyőzelmet elérő játékos címre, amelyet 109 trófeával az amerikai Jimmy Connors tart. Hogy beérje, még hat tornát kell nyernie.