Sport

Bíróság elé vinnék Ajánt

Súlyemelés. Büntetőjogi felelősségrevonást szorgalmaznak a magyar sportvezető ellen, miközben a nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozik korrupciós ügyével

Úgy néz ki, lesz jogi következménye, hogy a Richard McLaren által vezetett nyomozócsoport azt állapította meg, hogy a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, Aján Tamás elnök a félelem kultúrájával működtette a szervezetet, amely tízmillió dollárral nem tud elszámolni.

Bíróság elé vinnék Ajánt
Aján Tamás nem ismeri el a vádakat
Fotó: MH

Makszim Agapitov, az orosz, valamint Christian Baumgartner, a német súlyemelő-szövetség elnöke szerint büntetőjogi eljárást kell indítani Aján Tamással, az IWF korábbi elnökével szemben. Mindkét érintett elnök támogatta az Aján Tamás elleni nyomozást, Baumgartner a 2017-es bangkoki tisztújító közgyűlésén – amelynek során a nyomozócsoport szerint az elnök 5–30 ezer dollár közötti összegekért vásárolt szavazatokat − elveszítette helyét az IWF elnökségében. A 81 éves Aján − aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek − a szövetség elnökségének év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének felfüggesztését annak érdekében, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. Aján Tamás az MTI-hez múlt héten eljuttatott nyilatkozatában leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel, azonban – mint megfogalmazta – sajnálatos módon kérése ellenére sem bocsátották rendelkezésére azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhatta volna állításaikat.

A nemzetközi sajtó az elmúlt napokban nagy terjedelemben számolt be a sportélet eddigi legnagyobb idei korrupciós botrányáról. Mindegyik orgánum idézte a McLaren-jelentés legsúlyosabb kitételeit. A thaiföldi Bangkok Post például citálta Travis Tygartnek, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége vezetőjének szavait, aki szerint a botrány csak rávilágított a WADA strukturális hiányosságaira. Kiemelte, hogy Aján Tamás elnökségi tag volt a WADA-nál is. Az Insidethegames nevű népszerű és tekintélyes honlap kiemelte a jelentésből azt a részt, amely megemlíti, hogy az Azerbajdzsáni Olimpiai Bizottság elnöke (maga az államelnök, Ilham Alijev) személyesen írt köszönőlevelet Aján Tamásnak hálából, amiért bizonyos doppingvétségen ért sportolók eltiltását „jegelték”.

Kapcsolódó írásaink