Sport
Kuttor Attila csapata a miskolci Attila nyomában, és még le is pipálhatja
Labdarúgó Magyar Kupa-döntő

Legutóbb, hetedik alkalommal, 2009-ben győztek. A Mezőkövesd története során először jutott be a fináléba, egyébként harmadik borsodi csapatként az egykori Attila FC, valamint a Diósgyőr után. Ha Kuttor Attila (képünkön) együttese győz az új Puskás Aréna első döntőjében, tizenkilencedik klubként lesz a Magyar Kupa védője. Legutóbb 2011-ben, a Kecskeméti TE nyert az első döntőjében. A DVSC-vel diadalmaskodó Kondás Elemér 2013-as sikere óta először lesz magyar edző (Kuttor vagy Pisont István) a győztes az országos kupában. Még egy apróság: a szlovák kapus, Tomáš Tujvel, a Bp. Honvéd kapusa és Berecz Zsombor, a Mezőkövesd középpályása tavaly a MOL Vidivel lett kupagyőztes, bár egyikük sem játszott a fináléban. Kettejük közül valaki most ismétel. Tujvel egyébként 2016 és 2018 között a Mezőkövesd kapusa volt.