Sport
Így született a futball orosz rulettje
Labdarúgás. Fél évszázados már Európában a kupameccsek tizenegyesekkel való eldöntésének idegölő párbaja
A korábbi metódus mindenki előtt ismert – pedig senki sem szerette. A nemzetközi kupákban döntetlen után többnyire harmadik mérkőzést írtak ki (példa erre mások mellett az MTK 1964-es KEK-döntője a lisszaboni Sporting ellen), a nagy tornákon eleinte az újrajátszás volt divatban, majd amikor a menetrend sűrűsége miatt ezt nem lehetett megoldani, sorsoltak. Utóbbira a legemlékezetesebb példa az 1968-as Európa-bajnoki elődöntő, amelyet a házigazda olaszok sorsolással nyertek meg a szovjetek ellen. Ugyanakkor a döntőket nem bízták Fortunára, az olaszok megismételt mérkőzésen verték meg a jugoszlávokat.
A teljes képhez tartozik, hogy már korábban is volt arra példa, mondjuk úgy, helyi szinten, hogy tizenegyesrúgásokkal döntsenek. Például a Jugoszláv Kupában vagy a híres olaszországi ifjúsági tornákon, ahol csodájára jártak, hogy Szőke István egymaga belövi az összes tizenegyest. Fura? Az! De Olaszországban ez volt a szabály, az 1971-es kupadöntőben, amelyet a Torino és az AC Milan vívott, a „bikáknál”, miután Cereser egyet kihagyott, az összes többit, ötöt Maddè lőtte, hibátlanul. A másik oldalon Gianni Rivera lőtt ötöt, hármat értékesített.
Miután az 1970–1971-es idénytől bevezették a tizenegyesrúgásokat arra az esetre, ha egy párharc mindkét mérkőzése azonos eredményt hozott, ez a döntési metódus vált általánossá. Futballtörténelmi érdekesség, hogy az első „szétlövés” a nemzetközi kupákban egy magyar csapathoz kapcsolódott, az pedig a fagyi a tortán, hogy az első párharcot egy kapus lövése döntötte el. Kispesten, a Bp. Honvéd–Aberdeen találkozón a magyarok közül Tichy, Kocsis, Marosi és Vági, a skótoktól pedig Murray, Harper, Hermiston és Willoughby tökéletesen célzott, ellenben Forrest hibázott. Az utolsó kispesti rúgást Bicskei Bertalan kapus vállalta – s nem hibázott!
A későbbiekben a tizenegyessel való döntés – ha szükség volt ilyesmire – általánossá vált, de nem a döntőkben! Az 1974-es BEK-döntőt a Bayern München és az Atlético Madrid között még megismételték. Ám két évvel később, igaz, egy válogatottaknak kiírt tornán már alkalmazták a viszonylag új szabályt: a csehszlovákok a futballtörténelem egy leghíresebb tizenegyesével nyertek, Antonín Panenka révén. (A nyugatnémet Uli Hoeness az égbe lőtte a labdát.)
Érdekes, hogy az elmúlt fél évszázadban a magyar klubfutball nagy meneteléseiben többször is döntött „szétlövés”. Amikor az Újpesti Dózsa a BEK elődöntőjébe jutott, előtte így ejtette ki a Spartak Trnavát. A Videoton 1985-ben emlékezetes tizenegyescsatában jutott túl Székesfehérváron a Manchester Unitedon.
Ami a nagy tornákat illeti: világbajnokságon először 1982-ben, az elődöntőben rúgtak tizenegyeseket (NSZK–Franciaország), majd így dőlt el az 1994-es (Puhl Sándor játékvezetése mellett Brazília–Olaszország) és a 2006-os finálé (Olaszország–Franciaország) is.
Izraelben és az NSZK-ban ugyanazt találták ki
Éppen ötven évvel ezelőtt a Bajor Labdarúgó-szövetség – a korábbi amatőr játékvezető, Karl Wald javaslatát elfogadva – engedélyezte, hogy a kupasorozatokban döntetlen esetén tizenegyespárbajjal döntsék el kupa sorsát. Ez volt az első európai lépés a hivatalossá tétel felé, noha másutt már Wald előtt is foglalkoztak többen ezzel az elképzeléssel, például az izraeli Joszef Dagan, aki abbéli bánatában javasolta az új rendszert, hogy hazája csapata az 1968-as mexikói olimpián sorsolással kiesett a későbbi döntős bolgárok ellen a negyeddöntőben. A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB február 20-án tárgyalta az ötletet, akkor még nem találta megfelelőnek, de 1970. június 27-én már elfogadta. A következő idényben pedig bevezették a nemzetközi kupasorozatokban is.
(AD)
