Sport
Mégsem vonul vissza Lewis Hamilton
Forma−1. Csak a jövő héten dőlhet el, hogy mikor rendezik meg a Magyar Nagydíjat

Az már biztosnak tűnik, hogy július elején az Osztrák Nagydíjjal kezdődik a Forma–1-es idény, a Red Bull Ring megkaphatja az engedélyt az Osztrák Egészségügyi Minisztériumtól. A tervek szerint két zárt kapus futamot is rendeznének Spielbergben. A folytatást nagyban befolyásolhatja, hogy július közepén megrendezhetik-e a Brit Nagydíjat, amelynek időpontja az angol kormány által bejelentett szigorú karanténszabály miatt a tervezettnél tovább csúszhat. Ez pedig döntően befolyásolhatja a Magyar Nagydíj időpontját, amelyről információnk szerint a jövő héten döntenek.
Előfordulhat, hogy Spielbergből a csapatok a Hungaroringre költöznek, ahol két futamot is lebonyolíthatnak. Az orosz szervezők abban reménykednek, hogy a nagydíjukat szeptember 27-én megrendezhetik, ráadásul már szurkolókkal. A bizonytalanság még a rutinos Lewis Hamiltont is megviselte, elárulta, hogy az elmúlt hetekben felmerült benne, hogy 35 évesen visszavonul. A Mercedes pilótája motiváció hiányában nem érezte, hogy miért kellene folytatnia. „De aztán rádöbbentem, hogy imádom a versenyzést, így készülök a rajtra, alig várom, hogy elkezdődjön az idény” – nyilatkozta Hamilton, aki a világbajnoki címekben szeretné beérni a hétszeres győztes Michael Schumachert.
A kényszerszünet slágertémája, hogy a Ferrari az idény végén távozó négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel helyére Carlos Sainz Juniort szerződtette. Csapattársa, a 22 éves Charles Leclerc – aki az elmúlt idényben már megelőzte Vettelt – cáfolta, hogy a 25 éves spanyol lesz a második számú pilóta, sőt arra számít, nehéz dolga lesz majd Sainz oldalán. „Véleményem szerint Carlos nagyszerű pilóta, ezt meg is fogja mutatni, ha eddig nem lett volna elég nyilvánvaló mindenkinek. Érkezése óriási kihívás lesz, más, mint Vettel oldalán versenyezni” – nyilatkozta Leclerc.