Sport

Világ- és olimpiai bajnok vízilabdázókkal erősítettek, új csapatot építenek

Rendet és fegyelmet várnak a Vasasnál

Nyolc új játékos nevét tudatta az A-Híd Vasas Plaket együttese tegnapi közleményében. Vad Lajos vezetőedző együttesébe igazolt a világbajnok Bátori Bence (képünkön) és Bedő Krisztián, továbbá két szerb olimpiai és világbajnok vízilabdázó is.

Világ- és olimpiai bajnok vízilabdázókkal erősítettek, új csapatot építenek
Bátori Bence
Fotó: waterpolo.hu

Bátori Szolnokról, Bedő a francia Noisy-Le-Sectől érkezik, mellettük három, szintén válogatott fiatal magyar is a klubnál folytatja: a Miskolcról érkező Vadovics Viktor, a saját nevelésű, legutóbb Szolnokon pólózó Szatmári Kristóf, illetve az UVSE-s Korbács Gábor. A Vasashoz szerződött az eddig az OSC-ben játszó három légiós: a szerb kapus, Branislav Mitrović és a bekk
Sava Ranđelović, valamint a montenegrói Draško Brguljan. Utóbbi már játszott a piros-kékeknél, amelynek előző idénybeli csapatából heten maradtak. Vad Lajos a keretéről azt mondta, a Vasas múltjához méltó eredményeket lehet velük elérni. Az első vizes edzést június 2-án tervezik. „Egy dolgot biztosan ígérhetek, a rend és a fegyelem lesz a fő alapelvem” – jelentette ki a szakember. Bátori Bence azt mondta, a BL-győztes Fradi mögött a dobogóért küzdenek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom