Sport

Puskás BEK-döntője, amit itthon elvettek a magyaroktól

Labdarúgás. A hazai sajtó a hatvanas évek elején szinte elhallgatta a világklasszis légiósok sikereit

Minden idők egyik legnagyszerűbb klubmérkőzéseként emlékezik a világ az 1960-as BEK-döntőre, amelynek a hét első napján volt a hatvanadik évfordulója. A Real Madrid 7:3-as diadalával véget ért meccset műsorára tűzte az M4 Sport, érdekes volt újra látni a legendás kilencven percet.

Puskás BEK-döntője, amit itthon elvettek a magyaroktól
Puskás Ferenc egyik gólja a négyből a glasgow-i BEK-döntőben
Fotó: A szerző archívuma

Szinte közhelyszámba megy, hogy három és fél évvel az 1956-os forradalom után ezt az élményt is elvette a hatalom a magyar szurkolóktól. A mérkőzést közvetítette a BBC, Euró­pában az utólagos becslések szerint körülbelül hetvenmillióan látták – Magyarországon ellenben csak azok láthatták, mégpedig a nyugati határszélen, akik a maguk barkácsolta antennákkal fogni tudták az osztrák tévé adását. A Népsport mindössze tizenhét soros tudósításának rövidségét – s azt, hogy Puskás neve csak egyszer jelenik meg a gólszerzők között, jelezve, hogy négyszer talált a kapuba – nem magyarázhatjuk a késői kezdéssel, illetve a hazai lapzártával, tekintve hogy a szerdai mérkőzés után a péntek reggeli lap címlapján jelent meg. Álnaivság lenne persze azzal előhozakodni, hogy szakmailag mekkora anyag lett volna indokolt a mérkőzés hősének főszereplésével. (Az igazság kedvéért: a felháborító visszafogottság nem kizárólag Puskásnak szólt. Egy évvel később Bernben Guttmann Béla Benficája nyerte a BEK-döntőt a három magyarral, Kubala Lászlóval, Kocsis Sándorral és Czibor Zoltánnal felálló Barcelona ellen. A mérkőzés tízsoros tudósításába egyikük neve sem került be, pedig Kocsis és Czibor gólt is szerzett.)

Visszatérve a glasgow-i mérkőzéshez, érdemes Puskás Ferenc emlékeit felidézni az előkészületekről, a mérkőzésről és az ünneplésről: „Vasárnap még bajnoki meccset játszottunk, majd hétfőn indultunk Glasgow-ba. Meglehetősen nagy volt a pálya, ám a talaja nem olyan kitűnő, mint a londoni Wembley-é. Az Eintracht Frankfurtról egyikünk sem tudott sokat, de figyelmeztető volt, hogy az elődöntőben kiütötte a skót bajnok Rangerst. Meg azzal is tisztában voltunk, hogy a képzetlenebb német játékosok is erősek, agresszívek. Jobban is kezdtek, mint mi. Még alig mondtuk el, hogy éljen, éljen, éljen, már vezettek. Szerencsére Di Stéfano az első félórában rúgott két gólt, aztán én is bevágtam négyet. A vége 7:3 lett, szinte minden bejött, amit csak csináltunk. Úgy éreztük, a világ egyetlen tizenegye sem jobb nálunk. A BEK-döntőben mindannyiunk csúcsformában futballozott. Nem hallottuk a mérkőzés végét jelző hármas sípszót, annyira tombolt a közönség. A skótok úgy bántak velünk, mintha nekik nyertük volna meg a serleget. Végigparádézták velünk az utat a városközpontig, még a repülőtéren is több ezren búcsúztattak minket.”

Puskásra jellemző egy másik történet: „A meccs utolsó pillanataiban Alfredóval tartottuk a labdát, egymásnak passzolgattunk. Szinte versenyeztünk, melyikünk tudja a sípszó után magánál tartani a labdát. Nekem sikerült. Felvettem, és elindultam a kezdőkör felé. Az egyik német odajött hozzám, kérte a labdát. Először nem adtam, nem is értettem, miért kéri. Aztán rájöttem, ez a srác most vesztette el élete legfontosabb mérkőzését. Nem tehettem meg vele, hogy nem adom oda a labdát.”

Kapcsolódó írásaink

Hol van már az ezüst tavasz…

ĀLabdarúgás. A Videoton harmincöt évvel ezelőtt a vidéki klubok legnagyobb nemzetközi kupasikerét érte el legendás UEFA-kupa-menetelésével