Sport

Ismét egymás ellen bokszolhat Tyson és Holyfield

Evander Holyfield egykori profi ökölvívó szerint már zajlottak tárgyalások az ő, valamint Mike Tyson menedzsmentje között kettejük esetleges harmadik összecsapásáról.

Ismét egymás ellen bokszolhat Tyson és Holyfield
Evander Holyfield (balra) és Mike Tyson a Champs című dokumentumfilm bemutatóján 2015-ben New Yorkban. Könnyen lehet, hogy újra összecsap a ringben a két kiváló bokszoló
Fotó: AFP/Anadolu/Bilgin Sasmaz

„A két tábor beszélt egymással, és bár még nem jutottunk egyezségre, jó úton haladunk” - jelentette ki egy rádióműsorban Holyfield, aki szerint ha megállapodnak, nem lesz akadálya ismételt találkozójuknak.

A két amerikai bokszoló közül először a 2006-ban visszavonult, 53 éves Tyson jelentette ki - még áprilisban -, hogy ismét ringbe szállna, míg a karrierjét hivatalosan 2014-ben befejező 57 esztendős Holyfield másfél hete közölte ugyanezt. Ekkor indultak meg a találgatások kettejük esetleges harmadik, bemutató jellegű összecsapásáról.

Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert, az 1997-es mérkőzésükön pedig leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.

Kapcsolódó írásaink