Sport
Vettel távozik a Ferraritól
A Bild, az Auto, Motor und Sport és a Motorsport-Total.com egybehangzó értesülését kedden megerősítette az olasz istálló, eszerint a 32 éves német pilóta nem hosszabbítja meg szerződését és - az el sem kezdődött 2020-assal együtt - hat idény után elhagyja a maranellóiakat. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a csapat egyéves hosszabbítást és csökkentett fizetést ajánlott fel, de Vettel visszautasította ezt.
„Közös megegyezéssel hoztuk meg a döntést, valamennyiünk szerint ez volt a legjobb megoldás a helyzetre” - jelentette ki Mattia Binotto csapatfőnök.
Az 53-szoros futamgyőztes közölte, nincs már meg a vágy egyik fél részéről sem a közös folytatásra.
„Ez nem a pénzről szól, sosem arról szólt. Az elmúlt hónapok eseményei rávezettek bennünket arra, hogy az igazán fontos dolgokra koncentráljunk. Magam is elgondolkodom a folytatáson” - tette hozzá.
Vettel tavaly csak a csalódást keltő ötödik helyen végzett az autós gyorsasági világbajnokságon, csapattársa, a monacói Charles Leclerc - aki 2019 végén 2024-ig meghosszabbította új kontraktusát - is megelőzte.
Az olasz lapok szerint legvalószínűbb utódja Carlos Sainz Jr. lehet. A 25 éves spanyol szerződése az év végén jár le a McLarennél, amellyel legutóbb a vb hatodik helyén végzett. A legendás raliversenyző, Carlos Sainz fia 2015 óta 102 F1-es versenyt teljesített.
Minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka 2015-ben szerződött az olasz csapathoz, amellyel 102 futamból 14-en diadalmaskodott.