Sport
Versenyek nélkül csődbe mehet a száguldó cirkusz
Forma–1. Júliusban kezdődhet és decemberben fejeződhet be az autós világbajnoki sorozat

A száguldó cirkusznak nevezett Forma–1-es autós világbajnoki sorozatot nem a benzin, hanem a pénz hajtja. A bevételek jelentős részét, 68 százalékát a versenyszervezők és a televíziós műsorszolgáltatók által fizetett díjak jelentik. De mivel a szerződés szerint a televíziós jogdíjat akkor kell teljes összegben kifizetni, ha egy idényben legalább 16 futam van, ezért a Forma–1 tulajdonosának, a Liberty Mediának és az istállóknak is az az érdekük, hogy akár helyszínenként dupla futammal elérjék ezt a számot.
Chase Carey-nek, a Forma–1 elnök-vezérigazgatójának beszámolójából kiderült, hogy 2020 első negyedévében a bevételeik 84 százalékkal csökkentek, mert míg tavaly ez az összeg 246 millió dollár volt, idén csak 39 millió. „Ez jól tükrözi, hogy a Forma–1 az elmaradt futamok miatt milyen nehézségekkel küzd. Éppen ezért fontos, hogy elkezdődhessen a versenyidény július 5-én Ausztriában. Úgy tervezzük, hogy lehetséges lesz 15-18 futamos világbajnokságot rendezni, de erre nincs garancia. Augusztusban és szeptemberben Európában lesznek a futamok, valószínűleg szurkolók nélkül. Ezután Ázsiában, Amerikában lennének versenyek, s decemberben a Közel-Keleten fejeződne be a szezon. Az összes versenyszervezőnkkel tárgyalunk, sőt, hogy minden lehetőséget megvizsgálhassunk, olyan pályákkal is, amelyek nem szerepeltek a 2020-as naptárban” – nyilatkozta Carey, aki hozzátette, hogy most dolgozzák ki azt a módszert, amely révén a csapatok eljuthatnak a versenyekre anélkül, hogy növelnék a koronavírus terjedésének kockázatát, mivel a legfontosabb a biztonság.
A kisebb csapatok örömmel fogadták, hogy Ross Brawn, a Forma–1 sportigazgatója bejelentette, sikerült egyezségre jutniuk, aminek eredményeképp a költségvetési limit a tervezett 175 millió dollár helyett 145-re csökken 2021-től. A BBC értesülése szerint 2022-ben már 140 millió dollárban akarják maximalizálni a csapatok költséghatárát, amely a 2023 és 2025 közötti időszakban 135 millió dollár (42,2 milliárd forint) lenne. Zak Brown, a McLaren igazgatója szerint jó döntés született, mert ha nem kezelik helyesen a krízist, akár négy istálló is csődbe juthat, ami kihat az egész sorozat jövőjére. A Ferrari vezetője, Mattia Binotto szerint a csapatok közötti különbséget tükrözhetné a kétlépcsős költséghatár, de ennek bevezetését egyelőre nem tervezik.