Sport
Minden sorompót felemeltek a Bundesliga előtt
Labdarúgás. Már a jövő hét végén mérkőzéseket játszanak a német bajnokság első két osztályában

A német lapok csütörtökön már azt jelenthették, hogy a Bundesliga megkapta a zöld jelzést a politikusoktól, s – mivel a kancellár és a tartományi miniszterelnökök tanácskozása után – nem akadt olyan kötelező szabály, amely kizárta volna a jövő hét végi folytatást, a május 15-i dátumot jelölték meg. Ez aztán csütörtökön 16-ra változott, miután a DFL úgy döntött, pénteki mérkőzést nem tartanak, szombaton folytatódjon a szezon, egyebek között a Borussia Dortmund–Schalke 04 rangadóval, a Bundesliga egyik legnagyobb presztízscsatájával.
A vita leginkább arról folyt, hogy legyen-e kötelező kéthetes karantén – akár a klubok edzőtáborában letöltve – a mérkőzések előtt. A megszületett kompromisszum szerint egyhetes karantént írtak elő, folyamatos tesztelések mellett. Angela Merkel ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „A folyamatos tesztelések más helyzetet teremtenek, mint hogyha csak a karanténidőszak elején és végén végeznék el a vizsgálatot. Ez a döntés háttere.”
„Ez a döntés nagyszerű hír a Bundesliga mindkét osztálya számára – fogalmazott Christian Seibert, a DFL elnöke. Szervezete tegnap videókonferenciát tartott az érintett klub képviselőinek bevonásával, ahol aztán megszületett a végleges döntés a folytatásról. A klubok többsége, különösen az RB Leipzig, a VfL Bochum és a Bayer Leverkusen emellett volt, ugyanakkor a Mainz és a Werder Bremen szívesebben kezdett volna egy héttel később.
Seibert úgy véli, hogy noha a nézők kizárásával rendezett mérkőzések nem jelentenek jó megoldást, de egyelőre nincs más lehetőség a folytatásra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kluboknak a következő időszakban nagyon szigorú protokoll szerint kell majd élniük és cselekedniük, az egészségvédelem figyelembevételével. Úgy gondolja, ha nem tudták volna legalább zárt kapuk mögött folytatni a 2019–2020-as idényt, a Bundesliga jövője is veszélybe került volna.
Akadtak kétkedők is. Karl Lauterbach, a szociáldemokrata párt egészségügyi szakértője csalódottságát fejezte ki a döntés miatt, ami szerinte „kiábrándító és rossz”. Szerinte a kereskedelmi érdekek felülírták a veszélyt, s tévedésnek nevezte azt a véleményt, hogy fiatal, sportoló emberekre nem veszélyes a koronavírus.
Más sportágbeliek is bírálták a döntést, olyan ismert bajnokok fejezték ki ellenérzésüket amiatt, hogy a futball „külön jogokat élvez”, és ezzel egészségügyi veszélyforrást jelent majd, mind a kajakos Ronald Rauhe, a gerelyhajító Johannes Vetter és az evezős olimpiai bajnok Karl Schulze.
A tervek szerint a Bundesliga 1 a 26. fordulóval folytatódik majd, a táblázaton a Bayern München vezet, ha nem is jelentősen, 55 ponttal, a Borussia Dortmund a második, 51-gyel. Bajnokok Ligája-indulást érő helyen áll még az RB Leipzig (50) és a Borussia Mönchengaldbach (49). Reálisan egyetlen csapatnak van még esélye a legjobb négybe kerülni: a Bayer Leverkusennek (47).