Malőr

Nem is néztem pár napig, de aztán csak ráfanyalodtam, és azóta, ha nincs halaszthatatlan dolgom, legalább a háttérben megy a műsor. Hiába, no, már hónapok óta friss sportélmény nélkül telnek a napok, fájdalmas ürességet és nyugtalanságot keltve. Szóval nézem a magyar sikereket – és bosszankodom. Vajon minden műsorszerkesztő karanténban van? Vagy csak ennyi telik a stábtól? Az események olyan hányaveti módon követik egymást, amit a magyar sportolók biztosan nem érdemelnek meg. Kedd este például először a női párbajtőrözők athéni (2004) négyes döntőjét láthattuk két francia vívóval és két magyarral, Mincza-Nébald Ildikóval és Nagy Tímeával, de mielőtt az aranymeccshez felállt volna a pástra Tímea, a hebehurgyán ideszerkesztett belső műsorajánló jól elmondta, hogy a magyar vívónő megismételte olimpiai győzelmét. Puff neki! Nem mintha nem emlékeztem volna rá, de mégis. A szpíker olykor visszautalt az előző napi Nemcsik Zsolt kard ezüstre, amit egy jó órával később szerkesztettek a műsorba. Közben viszont láthattunk egy kis megnyitóünnepséget (időrendben ez egy nappal korábban volt), megcsodálhattuk Cseh Laci 400 méteres vegyes úszását (bronzérem), és elgondolkodhattunk rajta, mi köze is a magyar sikerekhez annak a súlyemelődöntőnek, amelyben nem láttunk magyar szereplőt (még csak leszerepelni se), viszont izgulhattunk a görög Pyrros Dimasért, lesz-e negyedik aranyérme hazai pályán. Nem lett.