Sport
Az OSC korábbi főszponzora a jövőbena Vasas vízilabdacsapatát támogatja
A szponzor nem vész el, csak vált
A cégcsoport már akkor jelezte: nem vonul ki a sportágból, de arra törekszik, hogy a következő években felajánlott támogatás a legjobban szolgálja a fejlődését. Pénteken aztán hivatalosan is bejelentették, hogy a cég a következő szezontól a Vasas férfi vízilabdacsapatát támogatja. „A döntésünkben fontos szerepet játszott, hogy egy nagy hagyományú klubhoz csatlakozunk – fogalmazott Apáthy Endre, az A-Híd Zrt. tulajdonosa. – Az új közös projektünkkel minden adottá válhat ahhoz, hogy a Vasas hosszú évek után újra visszakerüljön a magyar élmezőnybe, magas szintű játéklehetőséget biztosítva egyes magyar válogatott játékosoknak, ami kulcsfontosságú a 2021-re halasztott olimpiai játékok miatt is.” Markovits László, a Vasas elnöke szerint az új névadó szponzor csatlakozásával komolyabb lehetőségeik nyílnak meg. A Vasas vezetőedzője az OSC eddigi trénere, Vad Lajos lesz, és bár a végleges játékoskeret a következő hetekben alakul ki, de a tervek szerint több válogatott vízilabdázó is a piros-kékeknél folytatja pályafutását.