Sport

A szobában tart lövőedzést Kovács Sarolta

Öttusa. A székesfehérvári világbajnok azt reméli, hogy lesz hazai Európa-bajnokság

Edzések és versenyek helyett székesfehérvári otthonában készül a hatszoros öttusázó világbajnok Kovács Sarolta, aki már a tavalyi Európa-bajnokságon olimpiai kvótát szerzett, de fontos, hogy meg is őrizze a formáját. Az Alba Volán versenyzője bízik abban, hogy nem marad el júliusban a székesfehérvári kontinensviadal.

A szobában tart lövőedzést Kovács Sarolta
A kényszerpihenő jól jött a tavalyi sérülés után
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– Öttusázóként nehezebb helyzetben van, mert az edzéseken vívnak, úsznak, futnak, lőnek és lovagolnak is.

– Igen, de úgy gondolom, a kijárási tilalom miatt most minden élsportoló nehéz helyzetben van. Kiestünk a megszokott ritmusból, elmaradnak az edzőtáborok, a versenyek. Szerencsére azért sportolni tudok. Fehérvár szélén lakunk, ahol a közeli erdőben s a halastó körül futni tudok. A lézerpisztollyal az öt méterre lévő célpontra a szobámban is tudok lőni, a vívást pedig szúrópárnára gyakorolhatom. Remélem hamarosan az úszó- és
a lovasedzéseket is folytathatom.

– Huszonkilenc évesen hogyan érintette, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát?

– A példátlan eset az egész sportvilágot megrázta, de én megpróbálok a halasztás pozitív hatásaival foglalkozni. Tavaly novemberben a túlterhelés miatt fáradásos törés volt a sípcsontomban, ezért pihennem kellett, s csak később kezdhettem el a felkészülést. Most nem kell siettetnem a formába hozást, több mint egy évem van a felkészülésre. A járvány miatti nehézségek mellett az például jó, hogy többet lehetek a párommal. S a kutyám, Barack is nagyon örül, hogy kevesebbet hagyom magára.

– Mennyire jelenthet előnyt, hogy már a tavalyi Európa-bajnokságon kvalifikált Tokióra?

– A megszerzett kvóta nem vész el, a jövő évi olimpiára is érvényes. Megnyugtató, hogy nem kell azért izgulnom, hogy sikerül-e a kvótaszerzés. Viszont nem dőlhetek hátra, hiszen a hátralévő versenyeken és a ranglista alapján is több versenyzőtársam szerezhet kvótát, de nemzetenként csak két versenyző indulhat az olimpián. A célom az, hogy jövőre olyan eredményeket érjek el, hogy ha válogatni kell, egyértelmű legyen, hogy indulhatok pályafutásom harmadik olimpiáján.

– Mennyi esély van arra, hogy július elején hazai pályán küzdhet az Európa-bajnoki érmekért?

– Egyelőre csak reménykedünk, hogy a székesfehérvári kontinensviadal nem marad el. Mivel városunkban már sok öttusa-világversenyt rendeztek, ezért a szervezőgárda nagyon rutinos, a lebonyolítás nem okozhat gondot. De minden azon múlik, hogy a járványnak mikor lesz vége.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom