Sport

A jövőben dollármilliókért ütögethetnek a legjobbak

Megszűnhet az egyéni világbajnokság

A sportág népszerűségének növelése érdekében a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) az egyéni világbajnokságok megszüntetését és egy új versenysorozat létrehozását tervezi. Steve Dainton, az ITTF ügyvezetője elmondta, hogy a Grand Smashes (Nagy lecsapások) elnevezésű, rendkívül rangos viadalnak évente három-négy állomása lenne.

„Ezek a versenyek ugyanolyan jelentősek lennének, mint az egyéni világbajnokság vagy még jelentősebbek. Márpedig amennyiben évente három-négy ilyen tornára sor kerül, akkor túlzottan sűrűvé, zavarossá tesszük a versenynaptárt, ha megtartjuk az egyéni vb-t is” – magyarázta az ügyvezető, aki szerint a Grand Smashes-tornákkal sokkal több emberhez juthatna el a sportág, mint a kétévente egyszer sorra kerülő világbajnoksággal. Egy-egy ilyen viadal tíz napig tartana, a főtáblán a férfiaknál és a nőknél is 64 játékos szerepelne, a pénzdíj pedig elérhetné a hárommillió dollárt is. Az ITTF 2003 óta minden páratlan évben megrendezi az egyéni, a páros esztendőkben pedig a csapat-világbajnokságot. A változtatás sajnos nem érinti jelentősen a hazai élmezőnyt, amely jelenleg nagyon távol van a nemzetközitől.

Kapcsolódó írásaink

„Egy csonka olimpia rendezése vétek lett volna”

ĀSzilágyi Áront kissé letaglózta a tokiói játékok elhalasztása, Sastin Marianna nem tartja korrektek a döntést, Csipes Tamarát nem vágja földhöz az egyéves csúszás - Sportolók és edzők reakciói