Sport
Csollány Szilveszter hétfőn lesz ötvenesztendős
Fekete bárányból főállású apa

Tizenhat évesen leigazolta őt az Újpesti TE, de az igazán nagy sikerei idején a Dunaferr SE, majd a Bp. Honvéd versenyzője volt. Kétszer volt Az év sportolója (2000, 2002), s megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is (2000). A tehetséges fiú afféle fekete bárány volt, nem állt távol tőle a kritikai hang sem, 1993-ban el is tiltották, és nem engedték a vb-n indulni, pedig már voltak világversenyérmei. Ekkor az Egyesült Államokba költözött, ahol edzőként dolgozott, és egyedül készült az atlantai olimpiára, amelyen ezüstérmes lett. Egy év múlva hazaköltözött. Sydney-ben gyűrűn olimpiai aranyérmet nyert. Sikertörténete a 2002-es debreceni vb megnyerésével vált teljessé. Szívesen dolgozott volna a magyar szövetségben, de nem keresték, jelenleg főállású édesapa Sopronkőhidán. Lefutotta a maratoni távot, szerepléseket vállal, óraadó. „Az az elsődleges, hogy a gyerekeim legyenek boldogok, és ebben segíthessek nekik, már nem én vagyok a fontos, hanem ők” – hangsúlyozta.