Sport
Casillas jótékonysági meccsre hívja a Barca legendáit

Az egész beszélgetés onnan indult, hogy a spanyol élvonalbeli bajnokság, a La Liga hivatalos Twitter-fiókján megosztottak egy videót Xaviról, a Barcelona és a spanyol válogatott egykori karmesteréről azzal a megjegyzéssel, hogy öröm volt nézni a középpályás játékát.
A videóhoz Andrés Iniesta, Xavi klub- és válogatottbeli csapattársa kommentelt nem sokkal később, ő úgy fogalmazott, hogy nap mint nap öt méter távolságból is óriási élmény volt figyelni a játékát, aztán a Barca védelmének egykori oszlopa, Carles Puyol is bekapcsolódott a dicsérő kórusba.
Ezt követően szállt be a beszélgetésbe Iker Casillas, aki a spanyol nemzeti csapatban két Európa-bajnokságot és egy világbajnoki aranyérmet nyert Xavi, Iniesta és Puyol oldalán, a Real Madrid kapuját őrizve pedig számos alkalommal nézett velük szembe az El Clásicókon.
„Amikor vége lesz ennek a rémálomnak, össze kéne hoznunk a régi legendákat egy retro Clásicóra” - írta Casillas, hozzátéve, hogy a meccs bevételét felajánlanák a koronavírus-járvány károsultjainak megsegítésére.
Iker Casillas tavaly májusban a Porto játékosaként szívrohamot kapott, rövid kórházi ápolást követően felépült, és azóta is tagja a portugál csapatnak, igaz, tétmérkőzésen nem lépett pályára. Hivatalosan nem vonult vissza az aktív játéktól, de nem valószínű, hogy éles mérkőzésen újra látjuk védeni. A Portónál hivatalosan a szakmai stáb tagjaként dolgozik, egyfajta összekötő szerepet tölt be a klubvezetés és a játékosok közt, idén februárban pedig jelezte, elindul a spanyol futballszövetség elnökválasztásán, melyet a tervek szerint az év második felében tartanak majd meg.