Sport

Hosszú Katinkának és még sokaknak kedvezhet a technikai módosítás

Jöhetnek a delfinek

A vizessportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA több szabályváltoztatást is bevezet a jövőben, részben adminisztratív jellegűeket, a mellúszásban viszont jelentős módosítás jön.

Hosszú Katinkának és még sokaknak kedvezhet a technikai módosítás
Michael Phelps
Fotó: AFP

A Swimswam.com című szakportál értesülése szerint a szervezet következő testületi ülésén megszüntetik a kétkezes falérintés kötelezettségét, valamint az eddigi egy delfintempó helyett 15 méterig lehet majd ezzel a mozdulatsorral továbbhaladni az elrugaszkodást követően. Korábban az ötméteres szabály miatt sok úszót kizártak mellúszásban. A delfinezést az ötödik úszásnemnek is tartják: a pillangóúszás egyik lábmunkájának neve, amikor az úszó a forduló után összezárt lábakkal, hullámzó mozgással hajtja előre a testet.

A kidelfinezés óriási dinamikát ad az úszásnak, a vízben ekkor lehet elérni a legnagyobb sebességet. A huszonháromszoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps (képünkön) szerint: „Az egyik leghatékonyabb úszás a függőleges lábtempózás, a víz alatti delfinezés. Fájdalmas, de hatékony.” A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának is erőssége a delfinezés, s ez előnyt jelenhet számára mellen, illetve a vegyesúszásban. A FINA eredetileg a tokiói olimpiát követően szavazta volna meg a módosításokat, de mivel az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt jövő nyárig elhalasztották, előre hozták a döntést.

Kapcsolódó írásaink