Sport

Raktár lesz a Santiago Bernabéu stadionból

Spanyolországban tombol az új típusú koronavírus, aki teheti, segíteni igyekszik a járvány megfékezésében. Többek között a Real Madrid is próbálja megtenni, amit tud. A klub a stadionját ajánlotta fel orvosi eszközök tárolására.

Raktár lesz a Santiago Bernabéu stadionból
Jelenleg üresen áll az impozáns stadion
Fotó: realmadrid.com

 A Santiago Bernabéu stadion amely 81 ezer ember befogadására alkalmas, jelenleg üresen áll, hiszen Spanyolországban már egy ideje nincsenek focimeccsek a járvány miatt. A Real Madrid ezért tárgyalásokba kezdett a spanyol kormánnyal, hogy a stadionban orvosi eszközöket tárolhassanak.

A Real Madrid közölte: elképzeléseik szerint a Santiago Bernabéu olyan donációk és orvosi eszközök tárolására lehetne alkalmas, amelyekre a járvány megfékezésében szükség van.

Spanyolországban csütörtökön már több mint 4000 áldozatot követelt a koronavírus-fertőzés, összesen több mint 56 ezer fertőzött van az országban.

Egyetlen nap alatt 655 halálesetet jelentettek, az új fertőzöttek száma 8500-zal több, mint szerdán, intenzív osztályon mintegy 3700-an vannak, a kórházakat már több mint hétezren hagyhatták el gyógyultan.

A halálos áldozatok közül hárman egészségügyi dolgozók, egy ápoló, aki napokkal ezelőtt veszítette életét, és két háziorvos, akik szerdán hunytak el.

A spanyol egészségügyi hatóságok arra számítanak, hogy amint terveik szerint tömegessé válik a gyorstesztelés az országban, növekedni fog a regisztrált fertőzöttek száma, mivel nagyon sokan tünetmentes hordozói a vírusnak.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom