Sport

Egy korszak vége: Tom Brady távozik a Patriotstól

A hatszoros bajnok Tom Brady húsz év után távozik a New England Patriots amerikaifutball-csapatától.

Egy korszak vége: Tom Brady távozik a Patriotstól
Tom Brady neve egybeforrt a New Englanddel, furcsa lesz más csapat mezében látni
Fotó: AFP/Getty/Maddie Meyer

A 42 éves irányító közösségi oldalain köszönte meg az elmúlt két évtizedet a foxborough-i együttes vezetőségének, Bill Belichick vezetőedzőnek, valamint a szurkolóknak.

„Hálás vagyok azért, amit tanítottatok nekem, kibontakozhattam, és ez az, amire minden játékos vágyik” - fogalmazott a legendás irányító.

Bradyt 2000-ben az amatőr játékosbörze (draft) 199. helyén szerezte meg a Patriots, és Belichick vezetésével, valamint az ő irányításával az együttes szinte egyeduralkodóvá vált az NFL-ben: 2001 óta kilencszer jutott Super Bowlba, melyet hatszor meg is nyert. A rájátszásról azóta egyszer, 2008-ban maradt le a csapat, amikor Brady a szezon első meccsén megsérült. A Patriots 2011 és 2018 között sorozatban nyolcszor játszott döntőt az Amerikai Főcsoportban (AFC).

Brady a Patriots csapatával az alapszakaszban 219 győzelem mellett 64 vereséget szenvedett, a rájátszásban 30-11 a mérlege. Az All Star-gálának számító Pro Bowlra 14-szer választották be, az alapszakaszban háromszor, a Super Bowlban négyszer volt ő a legértékesebb játékos, és az NFL első évszázadának legjobb csapatának is tagja.

Az amerikai szaksajtó szerint a veterán irányító a Tampa Bay Buccaneersben folytathatja pályafutását.

Kapcsolódó írásaink

Brady nem búcsúzkodik

ĀAmerikai futball. A New England Patriots váratlan veresége felvetette a kérdést: vállal-e még egy szezont a Super Bowl történetének legsikeresebb játékosa?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom