Sport

Abe Sindzó: A G7 a teljes olimpia mellett van

A G7 országok a „teljes” olimpia megrendezését támogatják a japán miniszterelnök szerint.

Abe Sindzó: A G7 a teljes olimpia mellett van
Abe Sindzó a G7-ek virtuális konferenciáján
Fotó: Handout / JIJI PRESS / JAPAN'S

Abe Sindzó a csoportba tartozó országok vezetőinek videokonferenciája keretében megtartott egyeztetés után számolt be az olimpiát érintő álláspontról, arról azonban nem tett említést, hogy felmerült-e a tokiói nyári játékok halasztása.

Az utóbbi időben egyre többen hangoztatják, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt ez elkerülhetetlen. Már csak azért is, mert sok országban a gazdaság és a közösségi élet gyakorlatilag leáll, a pénzügyi piacok pedig pánikban vannak. Egy kutatás hétfőn ismertetett eredménye szerint már a japánok 70 százaléka sem hisz abban, hogy a tervezett időpontban, azaz július 24-től megrendezhető az olimpia.

Abe Sindzó az egyeztetés után azt mondta: „minden tőlünk telhetőt elkövetünk annak érdekében, hogy felkészüljünk, és szeretnénk teljes olimpiával bizonyítani, hogy az emberiség le tudja győzni a koronavírust.”

Amikor a megbeszélésről szóló tájékoztatón arról kérdezték, megvitatták-e a halasztás lehetőségét, az előző mondatát ismételte meg. 

Órákkal később, sajtótájékoztatón Hasimoto Szeiko olimpiáért felelős miniszter úgy értelmezte a miniszterelnök közlését, hogy a „teljes” olimpia azt jelenti: ezen a nyáron az eredeti időpontban és nézőkkel.

Szuga Josihide kormányszóvivő ugyanakkor megint csak nem volt egyértelmű a játékok időpontját illetően, amikor úgy fogalmazott, hogy a kormány továbbra is együtt dolgozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a  szervezőkkel és Tokió vezetésével az előkészületeken.

Az Aszahi Sinbun című japán lap felmérése az egy nappal korábbihoz hasonló eredményre jutott. Ebben a japán lakosság 63 százaléka vélekedett úgy, hogy a játékokat el kell halasztani.

Kapcsolódó írásaink

Az új ötlet: legyen decemberben az Eb

ĀLabdarúgás. Az olaszok már a bajnokság újraindítását tervezik, május 2-tól játszanák le a hátralévő fordulókat, ha elhalasztják a kontinensbajnokságot

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom