Sport

Gulácsi Mourinho csapata ellen

Labdarúgás. Három olyan alakulat is harcba száll ma a negyeddöntőért a Bajnokok Ligájában, amelyet csak nagyon kevesen vártak oda, de ettől ez még nem igazságtalan

Nyilván nem kell külön hangsúlyozni, hogy az angol mellett az olasz és a német, sőt mindegyik előtt a spanyol futball milyen meghatározó szerepet játszott a Bajnokok Ligája legutóbbi évtizedében. Utóbbi három országból összesen tizenhárom csapat jutott el a legutóbbi tíz kiírásban legalább egyszer a legjobb nyolc közé. De hogyan jön ez a mai játéknap párosításához?

Gulácsi Mourinho csapata ellen
Szon Hung Minget, a duplázót éltetik társai. Nehezen hihető, de törött karral játszott
Fotó: AFP/Justin Tallis

Négy olyan csapat indul harcba a negyeddöntőbe jutásért, amely az elmúlt tíz évben egyszer sem jutott el odáig. (S csak nagyon csendesen megjegyezve: nem tartozik Európa nyolc legerősebb klubjai közé, még ha el is jut esetleg a márciusi visszavágón a következő fordulóba…) Az Atalanta első nekifutásra lehet máris negyeddöntős, az RB Leipzig már harmadszor indult a BL-ben, de először maradt versenyben tavaszra, a Valencia pedig, amely fénykorát az ezredforduló környékén élte, amikor kétszer is döntőt játszott és veszített, hosszú évek után került az elit közelébe.

A bergamói klub és a Chének becézett spanyol csapat közül az egyik biztosan bejut a negyeddöntőbe. Ezért (is) érdemes megjegyezni, hogy érzékeltessük a bravúr nagyságát: a Serie A csapatai közül a legjobb nyolcig az utóbbi tíz lezárt BL-sorozatban a törzstag Juventus (öt BL-negyeddöntős szereplés) mellett csupán az AS Romának (1), az AC Milannak (1) és a legutóbbi olasz győztesnek, az Internek (2) sikerült oda eljutni. Másképpen: a Juvén kívül 2012 nyara óta csupán egyszer, a római Farkasok játszottak negyeddöntőt.

Hasonló a helyzet a Valenciával, amely hatodik spanyolként játszhatna 2010 óta BL-negyeddöntőt. A három nagy, a Barcelona (10), a Real Madrid (8) és az Atlético (4) mellett ez a Sevillának és a Málagának sikerült szó szerint egyszer-egyszer.

Egyébként a két csapat közül most csak az Atalanta áll újabb BL-indulást érő helyen a bajnokságában (negyedik), de nem csak ezért tűnik valamivel esélyesebbnek a párharcban, függetlenül attól, hogy továbbra is „albérletben”, a San Siróban rendezi hazai mérkőzését. December közepe óta csupán egy olyan mérkőzése akadt a Serie A-ban, amelyen nem szerzett legalább két gólt, a Milan elleni hazai 5–0 vagy a Torino elleni idegenbeli 7–0 különösen figyelemre méltónak számított. A Valencia ezzel szemben rossz formában van, csak a hetedik helyen áll a La Ligában, igaz, mindössze négypontos hátrányban a harmadik helyezett Getaféval szemben. Más kérdés, hogy január végén a Mestallában megverte a bajnok Barcelonát. Persze a mai egy idegenbeli mérkőzés az eltiltott Gabrielt nélkülöző Che számára, vendégként pedig az utóbbi időben nem megy a La Ligában: a legutóbbi nyolc meccséből csak kettőt nyert meg. Ez azért is meglepő, mert ősszel elsősorban annak köszönhette, hogy továbbjutott a BL-csoportból, hogy nyerni tudott a Chelsea ellen a Stamford Bridge-en, az Ajax ellen pedig Amszterdamban.

A másik párban Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig a Tottenham új stadionjában a Spurs ellen játszik. Willi Orbán továbbra is sérült, így nélküle lépnek pályára a lipcseiek az előző sorozat döntőse ellen. A Bundesliga klubjai közül a Bayer nyolcszor, a Dortmund háromszor, a Wolfsburg és a Schalke egyszer játszott a legutóbbi tíz kiírásban a legjobb nyolc között.

A fogadóirodák a Tottenham sikerét valószínűsítik, Mourinho tizenhat év alatt a hatodik klubbal szerepelhet a BL tavaszi szakaszában, a Porto, a Chelsea, az Internazionale, a Real Madrid, a Manchester United után a Spursszel. Harry Kane sérülése miatt csapata első számú csatára a dél-koreai Szon Hung Min lett volna, ha nem sérül le a hétvégi Aston Villa elleni bajnokin, ahol két gólt szerzett, a másodikat a 94. percben. Mint kiderült, a szünet előtti eséskor eltört a jobb karja. „Nincs csatárunk, nincs átigazolási idény, nincs játékos, nincs semmi. Már csak a szurkolótáborunkban bízhatunk” – mondta Mourinho.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő: 1. mérkőzés, 21.00. Tottenham–RB Leipzig (M4), Atalanta–Valencia (Spíler 2)

Kapcsolódó írásaink