Sport
Portréfilm készül Hosszú Katinkáról

A forgatási munkálatok februárban kezdődtek el, és hatvanöt napon át fognak tartani, az utómunkálatokkal pedig várhatóan karácsonyra végeznek majd - derült ki az interjúból, amiben Hosszú Katinka azt is kifejtette, hogy a film elkészítésében leginkább az motiválta, hogy bemutathatja életét és pályafutásának állomásait, valamint a felkészülését, amivel példával is tud majd szolgálni a gyerekeknek, akik esetleg ezért kezdenek el úszni, és viszik majd valamire.
Arra a kérdésre, hogy volt férje és edzője, Shane Tusup feltűnik-e a filmben, Hosszú előbb visszakérdezett, hogy a riporter szerint kellene-e, majd a felvetésre, hogy mégiscsak Tusup volt az edzője a legnagyobb sikerei idején, így válaszolt: „Maradjunk annyiban, ez az én filmem, hadd döntsem el én, hogy ki kap benne szerepet.”
Egy másik kérdésre adott válaszában azonban nem zárkózott el attól, hogy jelenlegi barátja, Gelencsér Máté szerepet kap az alkotásban.
Végül pedig nyilatkozott a nizzai Golden Tour Nemzetközi Úszóverseny eredményeiről is, köztük 200 pillangón elért nyolcadik helyezésről is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy minden felkészülése során előfordult, hogy becsúszott egy-egy gyengébb eredmény, majd hozzátette, korábban sem mindig az aranyakat szállította. „Tudom, hogy mit kell tennem, hol kell javítanom, és az olimpiáig azon fogunk dolgozni, hogy ez meg is történjék. Szeretnék még sok örömet szerezni a magyar embereknek” - szögezte le az olimpiai bajnok.