Sport

Ez így komolytalan

Korner

Volt, aki csak mosolygott, volt, aki viszont felháborodott azon, hogy a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) felmentette a doppingvád alól Laurence Vincent-Lapointe-ot, a kanadaiak 11-szeres világbajnok kenusát, akit korábban négy évre eltiltott.

A 27 éves sportoló – akinek mintájában tavaly nyáron a szteroidhoz hasonló ligandrolt mutatott ki a vizsgálat – azzal védekezett, hogy a tiltott szer a korábbi barátjának a testnedvéből került a szervezetébe. Jó ötletet adott Lapointe a brazilok világcsúcstartó úszójának, Nicholas Santosnak, akinek mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó clostebol nyomaira bukkantak, ezért a nemzetközi szövetség július 20-tól egy évre eltiltotta. Santos azt állította: a törölközőjét és egyéb használati tárgyait megosztotta a családtagjaival, akik olyan gyógyszereket szedtek, amelyek tartalmazzák ezt a vegyületet. S képzeljék: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság bevette ezt a mesét, felmentette őt, aki nem szégyellte, hogy a családja egy törülközőt használ. És ez nem vicc!