Sport

Lyukas védelemmel nem lehet Kielben mérkőzést nyerni

Kézilabda. A német csapat a hazai sikerével már gyakorlatilag csoportgyőztesnek tekinthető – Menekülnek a sztárok a fizetésképtelen Vardar Szkopjétól

A csoportelsőség volt a tétje a Kiel–Veszprém-mérkőzésnek a férfi Bajnokok Ligájában. Lékaiéknak gyenge védekezésük miatt nem sikerült a bravúr, a német csapat nyert 29–28-ra.

Hogy mennyire népszerű Németországban is a kézilabda, azt az is jelezte, hogy majdnem megtelt a tizenháromezer férőhelyes Kiel Aréna az A csoport rangadójára. A szurkolók nem csalódtak, nagyon látványos, fordulatos mérkőzést láthattak, amelyen mindkét csapat a támadásra helyezte a hangsúlyt. A Veszprém lyukas védekezése miatt Cupara majd Sterbik is csak 21 százalékkal védett, viszont Borozan, Nilsson és Omar góljaival csapatunk tartotta a lépést a Kiellel (szünetben: 15–15).

A második félidő hetedik percében David Davis, a Veszprém vezetőedzője időt kért, mert egy 7–2-es sorozattal öt góllal elhúzott az ellenfél. Ezután a magyar csapat védekezése feljavult, és sikerült egy gólra felzárkózni (25–24). A hajrát a Kiel kétgólos előnnyel kezdte, s Borozan a bombájával csak egyet tudott ledolgozni (29–28). Az utolsó két percben már nem esett gól, Borozan négy másodperccel a vége előtt még egyet lőhetett, de Landin védett. Így a Kiel nyert, s nagy lépést tett a csoportelsőség felé, a Veszprém még küzdhet a második helyért.

Az A csoportban hatodik, s még továbbjutásért küzdő Vardar Szkopje csapata egyre súlyosabb anyagi helyzetbe került, mert orosz tulajdonosa, Szergej Szamszonyenko úgy döntött, távozik, és a klubot átadja a városnak. A klub egyik főtámogatóját, Jordan Kamcevet pedig bebörtönözték. Ezért a hónapok óta fizetésre váró lett Dainis Kristopans és az orosz Pavel Atman azonnali hatállyal távozott.

Kapcsolódó írásaink

Ismét szabadon edzősködhet Kim Rasmussen

ĀA nemzetközi szövetség visszamenőleges hatállyal a korábbi három helyett két hónapra tiltotta el a magyar női kézilabda-válogatott januárban menesztett szövetségi kapitányát

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom