Sport
Kettős emberelőnyben nyert két góllal a Puskás
Labdarúgás. Tischler Patrik harminc perc alatt mesterhármast szerzett
A döntő gólt szerző Armin Hodžić átvette a vezetést a góllövőlistán. A Mezőkövesd először kapott ki a tavaszi idényben, s ez volt a második idegenbeli veresége a 2019–2020-as idényben. A találkozó hajrájában beállt a Fehérvárhoz visszatért Nemanja Nikolics.
Bódog Tamás, az új vezetőedző bemutatkozó mérkőzésén három gólt kapott csapata, a Kisvárda. Ám ez az egyetlen rossz hír a szabolcsiak szurkolói számára, ráadásul nem is a legfontosabb. Lényesebb ugyanis, hogy öt szerzett gólig jutott a csapat, s ezzel megszakította nyeretlenségi sorozatát. Az utolsó félórára beálló Tischler Patrik mesterhármast ért el, élvonalbeli pályafutása során már a negyediket. A mostani mezőnyből ő az egyetlen, aki három különböző klub színeiben is mesterhármasig jutott. A Puskás Akadémia elvitte a három pontot Paksról, a hazaiak a teljes második félidőt kettős emberhátrányban játszották végig.
NB I., 20. forduló. Kisvárda–Kaposvár 5–3, gólszerzők: Melnyik (34.), Tischler (59., 65., 82.), Viana (72.), illetve Hegedűs D. (31.), Nagy J. (49.), Fodor (70.). Paks–Puskás Akadémia 0–2, g.: Favorov (11.), Vaněček (90.), kiállítva: Könyves (Paks, 38.), Böde (Paks, 40.). Bp. Honvéd–Zalaegerszegi TE 2–0, g.: Kálnoki-Kis (43.), Lanzafame (91. - 11-esből). MOL Fehérvár–Mezőkövesd 2–1, g.: Hodžić (18.), Houri (37.), illetve Berecz (16.). Diósgyőr–Debrecen 1–2, g.: Ivanovszki (4.), illetve Adeniji (13.), Kinyik (16.). Az Újpest–Ferencváros mérkőzést későbbre halasztották.
Az állás: 1. Ferencváros 43 pont (18 mérkőzésből), 2. MOL Fehérvár 40, 3. Mezőkövesd 35, 4. Puskás Akadémia 31, 5. Bp. Honvéd 29, 6. Debrecen 27 (19), 7. Diósgyőr 26, 8. Újpest 25 (19), 9. Kisvárda 24, 10. Paks 23, 11. Zalaegerszeg 18, 12. Kaposvár 10.
NB II., 23. forduló: Szolnok–Haladás 0–0, Budaörs–Budafok 0–1, Dorog–Vác 0–0, Soroksár–MTK 3–4, Békéscsaba–Nyíregyháza 2–2, Duna Aszfalt TLC–Kazincbarcika 2–2, Szeged-Csanád–Gyirmót 0–0, Ajka–Vasas FC 2–3, ETO FC–Siófok 1–2.
Az élcsoport állása: 1. MTK Budapest 52 pont, 2. Budafok 46, 3. Siófok 39 (21).