Sport
A háromszoros gólkirályban ég a bizonyítási vágy
Visszatért Nikolics Nemanja
A huszonhétszeres válogatott 2010–2015 között focizott Székesfehérváron, és most, hogy visszatért, ég benne a bizonyítási vágy, ahogy mondta: hogy befejezze azt, amit félbehagyott. Nikolics két bajnoki címet, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a csapattal, és háromszor volt az OTP Bank Liga gólkirálya. A lengyelországi és egyesült államokbeli kitérő után hazatért játékos a 71-es számú mezt viseli majd, szerződésének hosszáról nem adott tájékoztatást az egyesülete, de Kovács Zoltán sportigazgató megköszönte a klub tulajdonosának az igazolást és a csapatépítést. „Olyan játékos érkezik vissza Fehérvárra, aki néhány társával együtt a legnehezebb pillanatokban is utat mutathat a többieknek” – írta a Molfehervarfc.hu.