Sport

Csúcsformában a rúdugrók

Atlétika. A fedett pályás versenysorozatot sokan csupán felkészülési állomásnak tartják az olimpia évében, de a közönséggel együtt örülnek a téli versengésnek

Öt férfi és három női versenyszámmal tegnap Düsseldorfban a harmadik állomásához érkezett a nemzetközi pénzdíjas fedett pályás atlétikai versenysorozat, a World Athletics Indoor Tour. A sorozat január 25-én indult Bostonban, a záró, hetedik viadalt február 21-én Madridban rendezik.

Csúcsformában a rúdugrók
Yaroslava Mahuchikh Karlsruhéban korosztályos világcsúcsot döntött
Fotó: AFP/DPA/Ges-Sportfoto/Helge Pr

Az eredeti versenykiírás még azzal kecsegtette a résztvevőket, hogy a versenyszámok nyertesei automatikusan résztvevői lesznek a 2020-as atlétikai fedettpályás-világbajnokságnak, de a „wild cardot” jó esetben jövőre lehet Nancsingban beváltani (a nemzetközi szövetség ugyanis úgy döntött, a koronavírus terjedése miatt elhalasztja a kínai világversenyt). A nyertesek ugyanakkor húsz-húszezer dollárral (hat-hat millió forinttal) biztosan gazdagabbak lesznek. A versenyszámok – épp azért, hogy tévén is jól követhető, pörgő verseny lássanak a szurkolók – limitáltak. A férfiaknál a 60, 800 és 3000/5000 méteres futások mellett a rúdugrás, a hármasugrás és a súlylökés van a palettán, a nőknél a futószámok közül a 400 és az 1500 m, valamint a 60 méteres gátfutás, továbbá a magas- és távolugrás. (A pontszerző számok listája cserélődik, a következő évben ugyanezek nem szerepelhetnek a kínálatban; más kérdés, hogy extra számként egy-egy versenyhelyszínen a hazai atléták és a jobb jegyeladás érdekében beemelhetnek plusz számokat is.) A győztes 10, a második 7, a harmadik 5, a negyedik 3 pontot kap, s ezek a pontok összeadódnak. A világcsúcs nincs túlértékelve, csupán 3 pluszpont jár érte.

Még a pontvadászat kezdetén vannak az atléták, Bostonban például Demek Kemp nyerte a férfi 60 métert, de a második viadalon, Karlsruhéban a 800 méter volt a legrövidebb férfi futószám, így nem tudott rajthoz állni. A két viadal „közös” számaiból egyedül a női 60 méteres gátfutó amerikai Christina Clemons tudott tíznél több pontot gyűjteni, két második helye tizennégy pontot ért. Ugyanebben a számban a németországi Karlsruhéban a magyar Kozák Luca bátran versenyzett (8,02 mp-es, a negyedik helyezettel egyforma idővel lett ötödik), a nyertes a nigériai Toby Amusan (7:84 mp) lett. A múlt pénteki viadal legjobb eredményét az ukrán Yaroslava Mahuchikh érte el, női magasugrásban 202 centimétert, új U20-as korosztályos fedettpályás világcsúcsot ugrott. A korábbit is ő tartotta, tizenhárom nappal korábban Lvivben 201 centit ugrott. A fiatal atléta tavaly a szabadtéri világbajnokságon a nagyok közt ezüstéremmel mutatkozott be.

A tegnapi düsseldorfi verseny (lapunk zártakor még tartott) sztárja a téli versenyzésbe most bekapcsolódó ifjú rúdugró, Armand Duplantis volt. Kérdés, hogy a szabadtéri világbajnok amerikai Sam Kendricks mögött második Duplantis jobb formában van-e, mint riválisa, aki az előző német versenyen csak kilencedik volt 550 centiméterrel.

Mindenki nagyon várta a lengyel Adam Kszczot vb-ezüstérmes és fedettpályás Európa-bajnok 800 méteres specialista bemutatkozását. Kszczot nem futott rosszul, de a versenyrutint még vissza kell szerezze, későn kapcsolt, és nem tudta befogni a korábban hajrázó német Marc Reuthert. Az 1500-on a norvég csodafutó testvérek közül az Európa-bajnok Filip Ingebrigtsen leiskolázta kenyai ellenfeleit. A nők hasonló távját viszont épp egy kenyai, Beatrice Chepkoech nyerte. Férfi 60 m gátfutásban Szűcs Valdó döntőbe került, s ott 7,62 mp-es egyéni csúccsal második lett. Férfi rúdugrásban Duplantis elsőre ugrotta a versenycsúcs 590 cm-t, Kendricks válaszát már nem tudtuk kivárni.

Kapcsolódó írásaink