Sport

Babos és Mladenovic negyeddöntős Melbourne-ben

Tenisz. A régi önmagát idéző svájci Stan Wawrinka ötszettes mérkőzésen kiejtette az orosz Danyiil Medvegyevet

Már a legjobb nyolc között jár Babos Tímea és Kristina Mladenovic az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a női párosok versenyé­ben. Egyesben kiesett a 2016-ban győztes német Angelique Kerber, ezzel biztossá vált, hogy idén új női bajnokot avatnak a Mel­bourne Parkban.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic, a magyar, francia kettős ezúttal 1 óra 39 perc alatt nyert, mégpedig a tizenötödik helyen kiemelt Viktória Kužmová, Aljakszandra Szasznovics szlovák, fehérorosz duó ellen.

A második helyen kiemelt világbajnok páros a brék nélküli első játszma rövidítésé­ben bizonyult jobbnak, majd a másodikban ugyan egyszer elvesztette adogatójátékát, de kétszer sikerült elvennie az ellenfélét. Papírforma-győzelmet arattak, 7:6 (7-4), 6:3, így sorozatban kilencedszer jutottak be legalább a negyeddöntőbe Grand Slam-tornán. Következő ellenfelük Cori Gauff és Caty McNally lesz, akik ketten együtt 33 évesek. A két fiatal amerikai az előző fordulóban a tizedik helyen kiemelt japán Aojama, Sibahara kettőst verte meg.

Az egyesekben nem történt nagy meglepetés, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a lassan veteránnak számító Stan Wawrinka 6:2, 2:6, 4:6, 7:6 (7-2), 6:2-re megverte a negyedik kiemelt Danyiil Medvegyevet. Az orosz éljátékos tavaly döntőt játszott a US Openen. Az Australian Open 2014-es bajnoka az elődöntőért Alexander Zverevvel meccsel majd. Az orosz származású német teniszező Andrej Rubljovot búcsúztatta három, egy­aránt 6:4-es szettben.

A legnagyobb érdeklődés az első helyen kiemelt Rafael Nadal és a hazai közönség előtt versenyző „fenegyerek”, Nick Kyrgios találkozóját kísérte. Szoros mérkőzést vívtak, az első két szettből mind a ketten nyertek egyet 6:3-ra. Utána a spanyol szupersztár felülkerekedett, de csak kis különbséggel, két 7-6-ra megnyert játszmában. Nadal következő ellenfele az osztrák Dominic Thiem lesz, aki könnyen túljutott a francia Gaël Monfilsen: 6:2, 6:4, 6:4.

A férfi negyeddöntőbe hét nemzet ad játékost (a svájci kettőt), a nőibe nyolc. A román Simone Halep simán verte a belga Elise Mertenst (6:4, 6:4), miként a spanyol Garbine Muguruza is a holland Kiki Bertenst (6:3, 6:3). Az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova döntő szettben nyert a 2016-ban bajnok német Angelique Kerber ellen, így már minden korábbi győztes kiesett. A nap legszorosabb női mérkőzését az észt Anett Kontaveit és Babos Tímeát búcsúztató Iga Świątek vívta. Előbbi 6:7 (4-7), 7:5, 7:5-re nyert, és felnőtt pályafutása során először negyeddöntőbe jutott egy Grand Slam-tornán.

Újabb ellentét Fucsovics és a szövetség között

Már úgy nézett ki, hogy az olimpiai részvétel miatt Fucsovics Márton visszatér a magyar válogatottba, azonban kérdéses lett a játéka a teniszezők Davis-kupájában, amelyben a magyar válogatott március 6-án és 7-én Debrecenben fogadja a belgákat a világcsoportban. A világranglistán 54. magyar teniszező a Roger Federerrel szemben elszenvedett nyolcaddöntős vereségét követően tartott melbourne-i sajtótájékoztatón beszélt arról: nem biztos, hogy pályára lép a DK-ban. A 27 éves játékos egy belga újságíró kérdésére úgy reagált, van némi problémája a szövetséggel. Köves Gábor szövetségi kapitány szerint van remény a megegyezésre…
(SM)

Kapcsolódó írásaink

Egyszettnyi csoda

ĀTenisz. Fucsovics Márton az első játszma megnyerése után vereséget szenvedett a svájci éljátékostól