Sport
Egyszettnyi csoda
Tenisz. Fucsovics Márton az első játszma megnyerése után vereséget szenvedett a svájci éljátékostól

Három Australian Openen belül másodszor találkozott a magyar éljátékos és a svájci világklasszis férfi egyesben, a legjobb nyolc közé jutásért. Amíg 2018-ban Federer három, viszonylag szoros játszmában nyert, most Fucsovics, bravúros játékkal, 6:4-re hozta az első szettet. Utána ellenben nem volt válasza a feljavult Federer játékára, a húszszoros Grand Slam-győztes, harmadik helyen kiemelt svájci 6:1, 6:2, 6:2-vel fordított. „Márton nagyszerűen kezdett, remekül ütött az alapvonalról, én pedig nehezen találtam meg a játékomat a hűvös időben – mondta Federer. – A második szettben jobban variáltam a játékot.”
Fucsovics így látta: „Az öltözőben egy kicsit letört voltam, örülök, hogy nyertem egy szettet, de nem vagyok elégedett a játékommal. A második szettben Roger elkezdett jobban játszani, de ekkor már nem működött a szervám, amire eddig az egész versenyen tudtam támaszkodni. A két évvel ezelőtti meccshez képest lazábban mentem fel a pályára, meg akartam verni Federert, és az első szett után még inkább elhittem, hogy képes vagyok erre.”
Federer következő ellenfele a legjobb előnevű teniszjátékos, Tennys Sandgren lesz, aki az olasz Fognini ellen nyert 7:6 (7-5), 7:5, 6:7 (2–7), 6:4-re. Ami a férfi egyes további nyolcaddöntőit illeti, az esélyesek léptek egyet előre. Novak Djokovics magabiztosan verte ki a 14. helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmant (6:3, 6:4, 6:4). Ugyancsak háromszettes csatát hozott következő ellenfelének, a kanadai Milos Raonicnak a találkozója, aki a horvát Marin Čilićet búcsúztatta 6:4, 6:3, 7:5-re. Hétfő hajnalban, illetve délelőtt játszott-játszik a további négy pár (Monfils–Thiem, Medvegyev–Wawrinka, Rubljov–Zverev, Nadal–Kyrgios).
A női egyesben is kialakult a negyeddöntő fele. Itt több a meglepetés, mint a férfiaknál, az első 13 helyen kiemeltekből csak négyen (Barty, Halep, Kvitová, Bertens) maradtak állva. A kvartettből az ausztrál világelső, Ashleigh Barty már a legjobb nyolc között tart, miután 6:3, 1:6, 6:4-re verte az amerikai Alison Riskét (14.). Következő ellenfele a görög Szakkarin 6:7 (4-7), 6:3, 6:2-vel túljutó Petra Kvitová lesz. A női mezőny legmagasabbra rangsorolt balkezese tavaly is Melbourne-ben játszott a legjobban a Grand Slam-tornák közül, akkor döntőbe jutott. Véget ért a 15 éves Cori Gauff nagy menetelése, alighanem belefáradt Venus Williams, Sorana Cristea és főleg Oszaka Naomi legyőzésébe. Honfitársnője, a 14. helyen kiemelt, egyébként moszkvai születésű Sonya Kenin ellen csekély ellenállást tanúsított, 6:7 (5-7), 6:3, 6:0-ra kikapott. Versenyben van még a női főtábla egyetlen afrikai játékosa, a tunéziai Unsz Dzsábír, aki a kínai Vangot búcsúztatta 7:6 (7-4), 6:1-gyel. Hétfőn a negyeddöntő még kiadó négy helyéért az alábbi párosításban játszottak-játszanak: Kontaveit–Świątek, Mertens–Halep, Muguruza–Bertens, Kerber–Pavljucsenkova.
Babos Tímea és Kiki Mladenovic magabiztosan, 7:5, 6:4-re megverte a női páros második fordulójában az Ashleigh Barty, Julia Görges kettőst. A következő ellenfél a 15. helyen kiemelt, a szlovák Viktória Kužmová és a fehérorosz Aljakszandra Szasznovics alkotta duó lesz (volt), hétfő reggel fél hatkor.