Sport
Kiss Gergely kapta a Lions klubok Fair Play díját
A szervezet közleménye szerint az elismerést azok kapják, akik áldozatos munkával segítenek a hátrányos helyzetűeken. Radnainé Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub örökös elnöke a díjátadón elmondta: Kiss Gergely olimpiai bajnok mindig igyekszik ismertségét valamilyen jószolgálati tevékenységre váltani - olvasható az összegzésben.
A Klauzál Lions Klub több mint 1500 hátrányos helyzetű gyermeket vendégelt meg a fővárosi Erkel Színházban, ahol Kacsóh Pongrác János Vitéz című előadását nézhették meg ingyenesen. Az előadásra a Rákóczi Szövetség jóvoltából 10 felvidéki általános iskolából is érkeztek diákok.
A tavaly harmincéves Klauzál Lions Klub alapítása óta fontos karitatív tevékenységet lát el. Fennállásuk óta számos egészségügyi intézményt, kórházat támogattak, többek között a Démétér-házat, a traumatológiai intézetet és a Daganatos Betegek Bakonyszücsi Lelki Rehabilitációs Otthonát is. Az Operaházzal közösen szervezett jótékonysági gyermek előadások immár 15 éve minden alkalommal telt házasak - emlékeztet a közlemény.