Sport
Magyar edző csatlakozott Hosszú Katinka stábjához

Hosszú Katinka tavaly novemberben szakított korábbi edzőjével, Petrov Árpáddal. A háromszoros olimpiai bajnok úszó azóta saját magának írja az edzésterveit, felkészülését két szárazföldi tréner, egy masszőr és két gyógytornász segíti. Ehhez a stábhoz csatlakozott időnként Nagy József, főként azért, hogy javítson Hosszú mellúszótechnikáján. Együttműködésük eredménye már a decemberi rövid pályás országos bajnokságon is látható volt, ahol a 200 méteres mellúszás döntőjét 2:20.63-as új országos csúccsal nyert meg a bajai születésű klasszis.
Ezek után nem csoda, hogy felek szeretnének hivatalos formát adni a közös munkának, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) szerződést fog kötni Nagy Józseffel. A hírt Wladár Sándor, a szövetség elnöke is megerősítette, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozva méltatta a szakembert: „Nagy József lángész, folyamatosan az úszáson jár az agya, látszik, hogy Katinka mellúszása határozottan javult azóta, hogy ő foglalkozik vele”.
Wladár hozzátette, a szerződés megkötése előtt még további egyeztetésekre lesz szükség annak kapcsán, hogy Hosszú milyen formában és milyen gyakorisággal számít Nagy munkájára, csak ezt követően tudnak ajánlatot tenni a trénernek. A kontraktus megkötésével azért is várni kell, mert az úszó jelenleg Kínában versenyez a Bajnokok Sorozatában.
A Nemzeti Sport Nagy Józsefet is megszólaltatta, aki elmondta, nem foglalkozik minden nap Hosszúval, és nem is az a céljuk, hogy kiváló mellúszóvá váljon a 30 esztendős versenyző, sokkal inkább az, hogy 200 és 400 vegyesen is tovább javuljon. A szakember megjegyezte, egyelőre nem kapott ajánlatot a szövetségtől, de két alkalommal is hosszabban beszélgetett Wladár Sándorral és Sós Csaba szövetségi kapitánnyal.