Ilyen nincs, és mégis van! – középdöntős a csapatunk

Üvöltött egyet mindkét válogatott legénysége a himnusz elhangzása után, majd a középdöntőbe jutásról döntő harmadik csoportmeccsen, az izlandi–magyar találkozón olyan vagánysággal álltunk fel a malmői pályára, hogy kétsége se maradhatott senkinek: mindenképp pontot akart szerezni a csapatunk.

A dánokat és az oroszokat legyőző izlandi csapat kezdett, a mieink szoros hatos falban védekeztek, és Mikler Roland, a csapatkapitány kivédte az első lövést, ráadásul mi betaláltunk. A második és a harmadik gól is a miénk volt, azonban az izlandiak 6–3-ra fordítottak. Sőt, négy perccel a félidő vége előtt 12–7-re vezettek, s ha nem lőtt volna Bóka Bendegúz szélről két remek gólt is, fel is adhattuk volna a bizakodást. No de a 12–9-es első harminc perc még nem tűnt reménytelennek, csak azt nem tudtuk, van-e még bármi a mieink tarsolyában. Mert az nem elég, hogy az elmúlt három találkozóból kettőt mi nyertünk, és a 2014-es Eb-n se kaptunk ki.

A második félidő hallatlanul izgalmasan kezdődött, három Bánhidi Bence góllal, egy újabb Bóka lövéssel és Mikler hetes védésével feljöttünk 15-15-re. Megtáltosodtunk! Győri és Balogh tartotta az egált, majd Szita Zoltán két találatával már 19–17 volt ide. Elkerülhetetlenné vált az izlandi időkérés, de nem fogott rajtunk. Labdát halásztunk, szélről ejtettünk, bemutatóztunk, Bánhidi behúzta a nyolcadik találatát is (22–18 ide), a legvégén pedig a hetesre beálló Székely kivédte az utolsó izlandi kísérletet: 24–18-ra megnyertük a mérkőzést.

Gulyás István szövetségi kapitány első mondata: „Boldogok vagyunk, és el kell küldeni a ruhákat mosatni” (ezzel a játékosok örömkönnyeire utalt). Dániának pedig felesleges volt felállni lapzártánk után az oroszok ellen, hiszen két pontot víve mi jutottunk tovább a középdöntőbe, a világbajnok kiesett.