Sport
Meghódította a Kun legény Nagy-Britanniát
Labdarúgás. Diego Armando Maradona hajdani vejénél egyetlen külföldi játékos sem szerzett több gólt a Premier League-ben, immár ő a mesterhármasok csúcstartója is

Az önmagának, kicsi kegyes csalással, egy Kum-Kum nevű rajzfilmfiguráról Kun becenevet választó Sergio Agüero mindössze tizennyolc éves volt, amikor Argentínából átköltözött Európába. Buenos Airesben született, de a fővárossal szinte egybeépült Avellanedában, a híres Independientében futballozott addig. Csodagyereknek tartották, 15 évesen és 35 naposan már bemutatkozott az argentin élvonalban. Nem ok nélkül emlegették vele kapcsolatban Diego Maradonát, az ő csúcsát megdöntve lett Agüero minden idők legfiatalabb újonca az ottani Primera Divisiónban.
Akkor még senki sem sejtette, hogy a nagy Diego egyszer még az ifjú csatár rokona lesz. Pedig az apósa lett, amikor Agüero elvette Gianninát, Maradona kisebbik lányát. (2008-ban volt az esküvő, négy év után elváltak, akkor már hároméves volt közös gyermekük, Benjamin.)
Addigra Agüero megjárta az Atlético Madridot, amelynek mezében a spanyol élvonalban öt idény alatt 175 meccsen 74 gólt szerzett. Kétszeres junior-világbajnoknak mondhatta magát, 2005-ben az Independiente játékosaként nyerte az elsőt, 2007-ben, már atléticósként a másodikat. Az Atlético húszmillió eurót fizetett érte, ami akkor klubrekordnak számított. Egy tizennyolc éves srácért!
A Manchester City 2011-ben kétszer akkora összeget fizetett érte.
A negyvenmillió euró akkor még óriási összegnek számított. De a dupláját is bőven megszolgálta volna azóta Agüero. A kilencedik idényét tölti a Premier League-ben, kettő kivételével mindig elérte a szezon végéig a húszgólos határt. A Villa elleni triplával 177-re növelte bajnoki góljai számát, ezzel a legendás Arsenal-csatárt, Thierry Henryt megelőzve immár ő minden idők leggólerősebb nem brit játékosa a Premier League-ben. A britek közül is csak hárman előzik meg: Alan Shearer, Wayne Rooney és Andy Cole.
Agüerónál immár senki sem szerzett több mesterhármast. Remek mérleg, tizenkét klubsikerrel, köztük négy angol bajnoki címmel – sokkal jobb, mint amit Agüero az argentin válogatottban a legjobb barátja, Lionel Messi oldalán fel tud mutatni.
Zinedine Zidane döntős mérlege: kilencből kilenc
„A Szuperkupa, amely megváltoztathatja a szezon további kimenetelét” – ezt a címet adta helyzetelemzésének a madridi Marca, amely azért igazságosan leírta, hogy a Real Madrid és az Atlético vasárnap esti, tizenegyes-párbajban eldőlt Spanyol Szuperkupa-fináléja nem hozott közönségszórakoztató játékot. Zinedine Zidane együttese 4–1-re megnyerte a büntetőpárbajt, és hazavihette a trófeát Szaúd-Arábiából. Mindazonáltal kicsit fura, hogy a meccs emberének a 116. percben kiállított Fede Valverdét választották, aki azért kapott azonnali piros lapot, mert döntő szituációban felrúgta a labdát a kapusra rávezető Álvaro Moratát. Zidane kilencből a kilencedik kupadöntőjét nyerte edzőként, plusz egy bajnoki címmel a tizedik trófeáját szerezte a Real Madrid edzőjeként. A spanyol média szerint az FC Barcelona vezetősége közölte Ernesto Valverde vezetőedzővel, hogy felbontja a szerződését.
(AD)