Sport

Visszavonult a Kisvárda brazil hálóőre

Felipe, a labdarúgó OTP Bank Ligában hetedik helyen álló Kisvárda brazil kapusa levélben értesítette klubját arról, hogy nem tér vissza Magyarországra, mert befejezi pályafutását.

Visszavonult a Kisvárda brazil hálóőre
Felipe szeretne a jövőben a családjára figyelni, ezért döntött a visszavonulás mellett
Fotó: kisvardafc.hu

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója a közmédiának kedden úgy nyilatkozott, hogy a játékos január 3-án küldött levelében értesítette a klubot döntéséről.

„Az volt a problémám, hogy nem abban az időpontban közölte ezt velünk, amikor ő már érezte, hogy nem akar visszajönni, tehát december közepén, amikor még lett volna időnk felkészülni a kialakult helyzetre” - fogalmazott Révész, aki azt is elmondta, hogy a kapus indoklását el tudja fogadni, és megérti a csapat vezetősége.

Tájékoztatása szerint Felipe nem akar más csapathoz igazolni, nem azért megy el, hogy több pénzt keressen, hanem arról van szó, hogy túl van már pályafutása zenitjén és szeretne a jövőben a családjára figyelni.

Objektum doboz

A 35 éves dél-amerikai futballista távozása komoly érvágás a Kisvárdának. Révész szerint Felipe meghatározó alakja volt a csapatnak, olyan légiós, akire szükség van az NB I-ben, ezért most nem fogják tudni tökéletesen pótolni őt. A januári átigazolási szezonban az együttesnél csak olyan magyar hálóőr szerződtetése jöhet szóba, aki szabadon igazolható. Mint megjegyezte, két-három megfelelő kapus van jelenleg, aki elérhető.

Kapcsolódó írásaink

A FTC az újonc ellen rajtol

ĀLabdarúgás. A visszatérő olasz Davide Lanzafaméval a Honvéd megszerezheti első pontjait a Kisvárda ellen az NB I. harmadik fordulójában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom