Sport

Kézilabda: Felmentette posztjáról Kim Rasmussent az MKSZ

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége 2020. január 7-i hatállyal felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát - áll a szövetség által kedden délután kiadott közleményben. 

Kézilabda: Felmentette posztjáról Kim Rasmussent az MKSZ
Már nem Kim Rasmussen a magyar női kézisek szövetségi kapitánya
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Az elnökség egyúttal felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral a szövetségi kapitányi poszt betöltéséről.

A két szakember felkérése a közös munkára és egyaránt a szövetségi kapitányi pozícióra szól, a páros együtt látná el a szakvezetői feladatokat a 2020. március 20-22. közötti győri olimpiai selejtezőn, amelyen Kína, Szerbia és Oroszország lesz a mieink ellenfele.

Az ötkarikás kvalifikációs torna után sorra kerülő Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön is az új edzőpáros irányítaná a szakmai munkát.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) a románok elleni vesztes vb-mérkőzés után tett nyilatkozata miatt tavaly december közepén felfüggesztette, és minden kézilabdával kapcsolatos edzői tevékenységtől eltiltotta Kim Rasmussent.

A dán szakembernek az etikai bizottság előtt kell majd felelnie a történtekért, eltiltása a tárgyalásig is érvényben marad.

Pálinger Katalin kedden a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott: bár az eredmények elsőre nem ezt tükrözik, Kim Rasmussen jó munkát végzett, és a célul kitűzött olimpiai szereplés még elérhető. Az alelnök hangsúlyozta: a kialakult helyzetben azt kellett figyelembe venniük, hogy  mi a legjobb a csapatnak.

„Márpedig ez a stabilitás és a biztonság” - fogalmazott. Hozzáfűzte: információik szerint az IHF Rasmussennel kapcsolatos döntésére nagyjából másfél hónapot kell várni, és a válogatottat nem akarták bizonytalanságban tartani. „Minden oldalról körbejártuk a témát, és megvizsgáltuk a lehetőségeket. Most csak azzal szabad foglalkoznunk, hogyan juthat ki a csapat az olimpiára” - mondta a korábbi világklasszis kapus.

Pálinger elárulta azt is, hogy a két magyar edző és klubjaik pozitívan reagáltak a megkeresésre. 

Az M4 Sport megszólaltatta mindkét edzőt. Danyi Gábor úgy fogalmazott, nem érte váratlanul a felkérés, „mert minden normális edző, akinek ambíciói vannak, szövetségi kapitány akar lenni” Ugyanakkor hozzátette, megtanulta már, hogy „akkor kell foglalkozni a dolgokkal, amikor konkréttá válnak.”

Danyi leszögezte, amennyiben tényleg felkérik, elvállalja a feladatot, mert úgy érzi, ebben a helyzetben természetes, hogy segít, ráadásul még mindig nagy esélyt lát a tokiói olimpiai részvétel kiharcolására.

A csatorna Elek Gábort is megkereste, az FTC mestere azonban csak annyit mondott, hogy az elmúlt napokban valóban voltak rövid telefonos egyeztetései az ügyben, egyelőre viszont csapata bajnoki szereplésére összpontosít.

Kapcsolódó írásaink

Kézilabda: Az IHF felfüggesztette Kim Rasmussent

ĀA nemzetközi szövetség mindennemű edzői tevékenységtől eltiltotta a magyar női válogatott szövetségi kapitányát, amiért a szakvezető a románok elleni vesztes meccs után kritizálta a bírókat

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom