Sport

A Barcelonának hálás lehet a Real Madrid

Labdarúgás. Ma kezdődik az új rendszerű spanyol szuperkupa, Szaúd-Arábiában lehet 2020 első El Clásicója, ehhez mindkét óriásnak meg kell nyernie a maga mérkőzését

Formabontó módon négyes döntőként rendezik meg mától a spanyol labdarúgó-szuperkupát, rá­adásul a messzi Szaúd-Arábiában. Az előzetes hangok leginkább negatív tónusúak.

A Barcelonának hálás lehet a Real Madrid
Ma kezdődik az új rendszerű spanyol szuperkupa, Szaúd-Arábiában lehet 2020 első El Clásicója, ehhez mindkét óriásnak meg kell nyernie a maga mérkőzését
Fotó: AFP/Curto De La Torre

Még ősszel állapodott meg a spanyol La Liga abban, hogy a következő években Szaúd-Arábiában, Dzsiddában rendezi meg az új rendszerű szuperkupát. A korábbiakkal ellentétben, amikor az idény előtt a bajnok és a kupagyőztes mindkettő egyszeri pályaválasztásával mérkőzött, most a bajnok és a kupagyőztes mellett alapesetben a két sorozat ezüstérmese is beszáll. Ha a létszám így nem lenne teljes, magyarul a Király-kupa döntőjébe bejutott az idény első két helyezettjéből valaki, a La Liga harmadik, esetleg negyedik helyezettje lesz résztvevő. A Real Madrid például idén éppen a bővítésnek köszönhetően lett résztvevő, mivel a Barcelona lett a bajnok, az Atlético a második, a Valencia pedig a kupagyőztes. Mivel a 2018–2019-es sevillai kupafináléban a Barcelona szerepelt még, arra a helyre került be a legnagyobb rivális.

A sorsolás aztán úgy hozta, hogy csak akkor lesz a 2020-as év első El Clásicójának színhelye Ázsia, ha mindkét „óriás” nyer az elődöntőben. Ma este a Real Madrid kezd a Valencia ellen, majd holnap, csütörtökön a Barcelona és az Atlético Madrid lép pályára. A 3. helyért nem lesz mérkőzés, a döntőt 12-én, vasárnap este rendezik.

Egy éve az olaszok szuperkupáját is a dzsiddai stadionban rendezték. A meccs nem hozott semmi emlékezetest, a Juventus egy góllal nyert – udvariasan megtapsolták
Egy éve az olaszok szuperkupáját is a dzsiddai stadionban rendezték. A meccs nem hozott semmi emlékezetest, a Juventus egy góllal nyert – udvariasan megtapsolták
Fotó: AFP

A helyszínkijelölést nagy vita követte, miután az elmúlt időszakban Szaúd-Arábiát is sok kritika érte a szurkoló nők futballmérkőzéseken való részvételével kapcsolatos diszkriminatív szabályok miatt. A La Liga a szerződésbe foglalt ugyanakkor olyan pontokat, amelyek garantálják a nők szabad belépését, helykorlátozás nélküli jegyvásárlását és ruhaválasztását a stadionba. Jegyet aligha kap, aki most döntött úgy, hogy vásárolna, pedig a spanyol sajtó szerint meglepően alacsony otthon az érdeklődés az új kupa iránt. Spanyolországban nagyon kevesen vettek jegyet, hogy nekivágjanak az év első külföldi túrájának. A Marca a számukat ezerre becsüli.

A Real Madrid hosszú évek óta először játszik majd (ha legyőzi a Valenciát) kupadöntőt a teljes BBC sor nélkül. Cristiano Ronaldo már 2018 nyarán a Juventushoz igazolt, de Karim Benzema, 2019 legjobb madridi gólszerzője, valamint Gareth Bale sem utazott el a kerettel, mindketten sérültek. Hiányozni fog a csapatból Eden Hazard is, így a támadószekcióban két fiatal brazil, Rodrygo és Vinícius Júnior, valamint Jovics áll Zinedine Zidane rendelkezésére. A klub hívei leginkább abban reménykedhetnek, hogy a védelem az utóbbi hetekben már egészen kiválóan működik.

A Barcelona is nélkülözi majd három játékosát, a kapus Marc-André ter Stegent, valamint a bra­-zil Arthurt és a francia Ousmane Dembélét. Ugyanakkor erős a támadószekció kínálata: Luis Suárez, Lionel Messi, Antoine Griezmann, Ansu Fati, valamint Carles Pérez.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom