Sport

Fogyatékosként a győztesek oldalán

Évértékelő 2019. Három sportágban három egyéni világbajnokot ünnepelt a parasportolók nagy családja az elmúlt esztendőben, és van már hat paralimpiai kvótánk

Sikeres paralimpiai szereplésben bízik Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, akivel sorra vettük a változások hátterét és az elmúlt év eredményeit.

Fogyatékosként a győztesek oldalán
Illés Fanni rendszeresen posztol látványos sportképeket a közösségi oldalán
Fotó: Illesfanni.hu

Immár négy és fél éve vezeti társadalmi munkában a Magyar Paralimpiai Bizottságot Szabó László, és összegzésként elmondható, hogy azóta megszűnt a veszekedés, a marakodás a fogyatékosok sportjának csúcsszerve és a klubok között. Nyugodt felkészülés folyik a 2020. augusztus 25-én kezdődő, huszonkét sportágban megrendezésre kerülő ötkarikás játékokra.

„Mindig úgy kell gondolkodni, hogy a sportszervezet van a sportolókért, és nem fordítva. Ez veszett el korábban, és ebből fakadtak a meg nem értések” – mondta Szabó László a múltról, majd hozzátette, szerinte nagyon sikeres olimpiánk lesz. A jelenlegi paralimpiai kvótaszámunk ugyan nem éppen magas, hat sportágban – lövészetben, kerékpározásban, atlétikában, úszásban, kajak-kenuban és asztaliteniszben – tizenegy kvótát szereztek a magyar fogyatékos sportolók Tokióra. A versenyrendszer sajátosságai miatt például vívásban még nem is lehetett paralimpiai indulási jogot szerezni, ott bonyolultabb a rendszer, de az elnök egészen biztos a top vívóink jelenlétében. „Most olyanokért küzdünk, akiknek kicsi az esélyük a kijutásra, de sportdiplomáciai eszközökkel, például szabadkártyával megoldható, hogy ott lehessenek Japánban. Azt szeretném, ha megéreznék egy világverseny légkörét. A saját fejlődésük és a sportáguk miatt is fontos a jelenlétük.” Ha ezek a manőverek sikerülnek, minden idők legnagyobb csapatával minden idők legeredményesebb paralimpiai szereplésében reménykedhetünk. A számok nyelvén: ötvenhárom kvóta és huszonnégy érem a cél.

Most van egy kedvező helyzet, nekünk teljesítenünk kell, mondta Szabó László
Most van egy kedvező helyzet, nekünk teljesítenünk kell, mondta Szabó László
Forrás: MH/Bodnár Patrícia

A kérdésre, hogy min alapul ez a derűlátás, Szabó László sorra vette a változásokat. Azzal kezdte, hogy sokkal komolyabbá vált a háttérmunka, és a korábbi évekhez képest jóval több versenyen sikerült részt venni. „Talán a tavalyi volt az első év, amikor az összes sportági szakszövetséggel sikerült kisimítani az együttműködést” – mondta. A parasportot ugyanis csak részben finanszírozzák a Magyar Paralim­piai Bizottságon keresztül. Számos sportági szakszövetség maga is beletesz a kalapba, ráadásul felállította a maga parasport-adminisztrá­cióját, és ezekkel harmonikus az MPB együttműködése. Az újdonságok közé tartozik, hogy immár Magyarországon is lehet kerekesszékes kézilabdát játszani, hogy újra vannak csörgőlabdacsapatok, hogy megújult a triatlon, és az íjász szövetség „talált” Angliában egy magyar parasportolót, akit támogat. Elképzelhető, hogy a huszonkét sportág közül a Tokióban újként szereplő tekvandóban két magyar indulónk is lesz, és biztató, hogy a 2019-es esztendő három egyéni világbajnoka is nagyon készül Tokió­ra. Illés Fanni úszásban, Kiss Péter kajak-kenuban, Ekler Luca atlétikában nyert vb-aranyérmet.

Az is tény: egyre több sportágban egyre többen vannak, akik valamilyen fogyatékosságuk mellett sportolnak.
A kormányzat és a sportért felelős államtitkárság észlelte és értékelte a változásokat, sőt, tekintettel arra, hogy paralimpiai év jön, 2020-ban minden korábbinál nagyobb összeget, a 2019-es esztendő költségvetésének mintegy a dupláját, 960 millió forint felhasználását hagyta jóvá az MPB számára. A jó hírt már tavaly októberben bejelentette Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, amit az MPB elnöke úgy kommentált, hogy ez az első év, amikor annyit kapnak a költségvetéstől, amennyit kértek. Hozzátette, hogy hálás Tapolczai Gergely országgyűlési képviselőnek, a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége elnökének, aki a parasport tervét „áttolta” a parlamenti szakaszon. „Most van egy kedvező helyzet, és nekünk teljesíteni kell – szögezte le Szabó László. – Meg kell mutatnunk a paralimpián és a többi világversenyen is, hogy van értelme minket támogatni, és meg is mutatjuk majd. Erős, lelkes, fiatal a csapatunk, olyanok alkotják, akik az elkövetkező tíz évben biztosan ott lesznek a parasport nemzetközi élvonalában.”

A magyar parasportnak eddig is voltak jó eredményei, de aranykora még nem. Vereczkei Zsolt hét paralimpiáról hét éremmel tért haza, Szekeres Pál az épek, majd a kerekesszékesek ötkarikás játékán is érmes volt vívásban, de ezek egyéni sikerek, a magyar csapat még nem tudott átütő eredményt felmutatni. De legalább már „látható” a para­sport hazánkban is. Ebben nagy szerepet játszanak az új generáció tagjai. Illés Fanni és társai sokat tesznek a hétköznapokban is sportáguk megismertetéséért, és ezért különösen hálás Szabó László. „Ők azok, akik a nyilvánosság előtt, a közösségi médiában masszívan jelen vannak, rendezvényekre járnak, nem fáj nekik interjút adni, nem fáj nekik őszintén, hittel és némi öniróniával beszélni a saját fogyatékosságukról, és ez irtózatosan sokat számít. Ők azok, akik minden poszt alá ki merik tenni a fogyatékosságukat, és ők azok, akik nem azon bánkódnak, ami nincs, hanem annak örülnek, ami van” – mondta.
Ha ránézünk Illés Fanni oldalára, a háttérkép egy lábatlani helységtábla, előtte egy kedves portré, a mottó pedig a felülkerekedésről szól. Ő és a közösség azt üzeni a többségi társadalomnak: fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, hogy vesztesnek lenni.

Kapcsolódó írásaink

Nagyon sportos nyarunk lesz

ĀSportnaptár 2020. A labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzését a Puskás Arénában rendezik – Magyarországról rajtol el a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom