Sport
Cristiano a második emeletről
Labdarúgás A portugál szupersztár újabb bizonyítékát adta elképesztő fizikai képességeinek, a Sampdoria elleni győztes góljánál fittyet hányt a gravitáció törvényének

A nemzetközi futballéletet követők számára aligha meglepetés a kijelentés: Cristiano Ronaldo, noha február elején már a 35. születésnapját ünnepli majd, még mindig az egyik legelképesztőbb fizikumú sztár a legszűkebb élmezőnyben. Lövőereje mellett kiemelkedő a fejelőkészsége is, elképesztő magasságból képes a kapura bólintani a labdát. Ám még az ő „praxisában” is szenzációszámba megy, hogy a mérések szerint 2 méter 56 centi magasan fejelte meg a labdát – mert még a levegőben le is hajolt egy kicsit…
A csütörtöki Corriere dello Sport az olaszok egyik legnagyobb, ikonikus slágerének refrénjét, a Volarét (Repülni) vette kölcsön, illusztrálva a portugál csillag mutatványát, tényleg úgy tűnt egy pillanatra, mint aki nem is akarja magát alávetni a gravitáció törvényének.
Ronaldo kicsit meglepődött, amikor megtudta, lemérték az emelkedését, de inkább azzal foglalkozott, hogy a csapatát dicsérje, s jelezze, hogy bár egy hónapon keresztül kínlódott a térdével, most már úgy érzi, jó állapotban van.
A közösségi médiában elragadtatottan kommentálók kikiáltották minden idők legjobban fejelő játékosának Cristiano Ronaldót, ez azért túl kategorikus és felettébb szubjektív vélemény, de annyi bizonyos: minden idők egyik legjobbja.
Érdemes ennek apropóján felidézni néhányat minden idők legjobbjaiból. Elsőként két magyart, egyet a húszas-harmincas évekből (Kalmár Jenőt), egyet pedig az Aranycsapat támadói közül: Kocsis Sándort nem ok nélkül nevezték Aranyfejűnek. A külföldiek közül a négy világbajnokságon is szereplő, német Uwe Seeler a példa arra, hogy 170 centi alatti testmagassággal is lehetett valaki a légtér ura. Kiválóan fejelt a nyolcvanas évek szereplői közül a spanyol Santillana, vagy, hogy visszatérjünk a németekhez, Horst Hrubesch, akinek 1980-ban Eb-győzelmet köszönhetett a Nationalelf. Utódai közt megemlítendő a világbajnokságok történetének gólkirálya, Miroslav Klose, aki élete első vb-meccsén mesterhármast szerzett a szaúdiak ellen, mindet fejelve.
Téved, aki azt gondolja, hogy a dél-amerikaiak lemaradtak ebben a műfajban: az argentin Gabriel Omar Batistuta vagy a chilei El Terrible (Rettenetes) Ivan Zamorano kamatoztatta kiváló ütemérzékét és egyben fizikai erejét. Kevés országban vezetnek külön statisztikákat a fejes gólokról visszamenőleg, Angliában igen. Így tudhatjuk, hogy a Premier League történetében a nyakigláb Peter Crouch és a lábbal is eredményes Alan Shearer szerezték a legtöbb fejes gólt. S akkor még nem is emlegettük Ruud van Nistelrooyt vagy Didier Drogbát. Ronaldo előtt is akad még megmászandó hegy: a Serie A-ban egy szezonon belül a német Oliver Bierhoff fejelte a legtöbb gólt (tizenötöt 1998–1999-ben), míg a teljes pályafutást nézve Christian „Bobo” Vieri a rekorder.