Sport
A Real Madrid vagy a City nem élheti túl a nyolcaddöntőt
Labdarúgás. José Mourinho tanulmányozhatja, hogyan kell gólt lőni Gulácsi Péternek, a Tottenham Hotspur az RB Leipziget kapta a Bajnokok Ligája sorsolásán

Szinte egy tanulmánnyal ért fel a nyoni sorsoláson a Real Madridot képviselő egykori világklasszis csatár, Emilio Butragueño arca, amikor meglátta, kit kapott ellenfélnek a csapata. Egyszerre volt róla csalódottság, ijedtség és még talán némi méreg is leolvasható. Derű egy csipetnyi sem. A nyilatkozatok udvariasak – a City spanyol sportigazgatója, Txiki Beguiristaín például, arról beszélt, hogy a Madrid a legjobb klub a BL-ben, ők pedig a legjobbak akarnak lenni, ezért ez egy remek sorsolás –, de alkalmasint mind a két oldalon tudják: óriási csatára van kilátás. Ennél nehezebb feladatot aligha kaphattak volna. Zinedine Zidane vezette már a Madridot a City ellen, akkor, amikor először BL-győztes lett edzőként, a 180 perc alatt csupán egy (ön)gól esett, azzal jutott a döntőbe a Real Madrid. Lesz még egy spanyol–angol csata: a címvédő Liverpool FC Diego Simeone Atlético Madridját kapta. Visszatér hát oda, ahol tavasszal megnyerte a trófeát, a Wanda Metropolitanóba.
Két olasz–spanyol ütközetet is láthatunk, a Barcelona és a Napoli először találkozik majd a kupaporondon. Harmincöt éve emlegették leginkább együtt a két klubot, akkor vette meg Corrado Ferlaino, a Napoli akkori elnöke világrekordot jelentő összegért Diego Armando Maradonát a Barcelonától. A másik párban két olyan gárda találkozik majd, amely egyaránt a hatodik fordulóban, idegenben harcolta ki a továbbjutást: az Atalanta és a Valencia.
A németek közül a legnehezebb feladat a PSG-t fogadó Borussia Dortmundnak jut. A franciák edzője, Thomas Tuchel korábban éppen a sárga-feketéket irányította. A Bayern München, akárcsak a 2012-es, müncheni BL-döntőben, a Chelsea-vel találkozik. Lesz még egy német–angol randevú: Gulácsi Péter és a remélhetően február végére már harcképes Willi Orbán együttese, az RB Leipzig a José Mourinho-vezette Tottenham csapatával mérkőzik.
A Juventus nem panaszkodhat: kaphatta volna a Dortmundot, a Real Madridot, a Chelsea-t és a Tottenhamet is, de az Olympique Lyon jutott neki. Cristiano Ronaldo tíz mérkőzésen öt gólt rúgott eddig az OL ellen, de az utolsónak is már nyolc éve…
Az Európa-liga nyocaddöntőjében a Ferencváros csoportjából továbbjutott csapatok közül az Espanyol az angol Wolverhampton Wanderersszel mérkőzik, a bolgár Ludogorec pedig a végső győzelemre is esélyesnek tartott Internazionaléval csap össze.
Bajnokok Ligája
A nyolcaddöntő párosítása (az első meccset az elöl álló csapat otthonában rendezik): Borussia Dortmund–Paris Saint–Germain, Real Madrid–Manchester City, Atalanta–Valencia, Atlético Madrid–Liverpool, Chelsea–Bayern München, Olympique Lyon–Juventus, Tottenham Hotspur–RB Leipzig, Napoli–FC Barcelona.
A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 18–19–én és 25–26–án rendezik, a visszavágók időpontja március 10–11. és 17–18. A további program: negyeddöntő (április 7–8., április 14–15.), elődöntő (április 28–29., május 5–6.), döntő (május 30., Isztambul).
Az Európa–liga párosítása: Wolverhampton–Espanyol, Sporting CP–Başakşehir, Getafe–Ajax, Bayer Leverkusen–FC Porto, FC Köbenhavn–Celtic, APOEL–Basel, CFR Cluj–Sevilla, Olympiakosz–Arsenalo, AZ Alkmaar–Linzer ASK, FC Bruges–Manchester United, Ludogorec–Internazionale, Eintracht Frankfurt–RB Salzburg, Sahtar Donyeck–SL Benfica, Wolfsburg–Malmö FF, AS Roma, Gent, Rangers FC–Sporting Braga. A mérkőzéseket február 20–án és 27–én rendezik.
A további program: nyolcaddöntő (március 12. és március 19., negyeddöntő (április 9., április 16.), elődöntő (április 30.., május 7..), döntő (május 27., Gdańsk).