Sport
Az utolsó lépés nem sikerült
Labdarúgás. Az utóbbi évek legjobb nemzetközi szereplését hozta a 2019-es idény a magyar klubfutballban, elsősorban a Ferencváros menetelésének köszönhetően

A zöld-fehérek a 94. percben szerezték meg az egyenlítő góljukat Razgradban a Ludogorec ellen, a találkozón egyetlen pillanatig sem álltak továbbjutásra, Szignyevics találata után már egyetlen újabb akcióra sem volt idő – ha ezt vesszük, nem támadt esély a továbbjutásra. Igazságtalanság lenne ugyanakkor megjegyezni: Matej Jug, a mérkőzés szlovén játékvezetője egy a bolgár sajtó által is elismerten jogos büntetőtől fosztotta meg a magyar csapatot 0–0-nál, az első félidőben. Az Európa-ligában (még) nincsen videóbíró, ellentétben a BL-lel: ott minden bizonnyal visszanézték volna az esetet, s megadják a büntetőt. Balszerencse.
Ugyanakkor a Ferencváros, noha sokkal jobban védekezett, mint a Ludogorec ellen itthon, az őszi mérkőzésen, a második félidőben támadójátékát tekintve elmaradt attól a szinttől, amely kívánatos lett volna egy továbbjutásra aspiráló csapattól. Így is akadt nagy helyzete: Isael, aki vitathatatlanul a mostani csapat legjobb képességű játékosa, több gólt is szerezhetett volna, ha higgadtabb, ha jobb a helyzetkihasználása.
Nem sikerült a továbbjutás, de érdemes azt az ívet is nézni, honnan, hova jutott a Ferencváros az elmúlt bő egy évben. Thomas Doll, az előző edző ellen a leghangosabb kritika a nemzetközi porondon való gyenge mérleg miatt született. Szergej Rebrov ezt sokszorosan túlteljesítette, alkalmasint olyan eredményt ért el a csapattal, amelyet akár júniusban, akár augusztusban, a csoportkör sorsolása után sokan elérhetetlennek véltek. Fontos és jelzi a nemzetközi kupaszereplés fontosságát, hogy a Fradi körülbelül 1,7 milliárd forintot keresett azzal, hogy egy győzelemmel és négy döntetlennel zárta a labdarúgó Európa-liga csoportkörét. Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is. Viszonyításképpen: a MOL Vidi FC az előző idényben több 3,4 milliárd forint keresett.
Természetesen vizsgálhatjuk a Ferencváros szereplését globálisan, a magyar labdarúgás egésze szempontjából. Elsősorban a zöld-fehéreknek köszönhetően a magyar klubok, a rangsorba beszámításra kerülő mérkőzéseken, 18 pontot szereztek, ez 4,5-ös átlag. Ezzel a tizenhetedik hely a mi országunké 2019 őszén, de megjegyzendő, hogy öt mögöttünk álló országnak (Dánia, Bulgária, Törökország, Görögország és Svájc) még versenyben van csapata. Elvitathatatlan, hogy a magyar labdarúgás előrelépett az elmúlt két évben, hiszen a korábbi évekkel ellentétben, 2018 és 2019 őszén, tehát két egymást követő évben is volt csapata az Európa-liga főtábláján. A mostani 4,5 pontos átlag rekord az ötéves, a koefficiens számítása szempontjából fontos periódusban, de nem elég egyelőre ahhoz, hogy legalább a legjobb harminc közé tolja fel az NB I.-et az ötéves időszakban. Mindazonáltal az őszi teljesítmény jobb, mint a 20-32. helyen előttünk álló országok közül a románok és a svédek közül bárkié, s a még előkelőbben rangsorolt országok közül, mint a görögöké, a törököké, a cseheké és a horvátoké (!). Ebből az aspektusból is érdemes figyelni a Ferencváros és a másik három csapat 2019-es teljesítményét.
Európa-liga, csoportkör, 6. forduló
H csoport: Ludogorec–Ferencváros 1–1, Espanyol–CSZKA Moszkva 0–1.
A csoport végeredménye: 1. Espanyol 11 pont, 2. Ludogorec 8, 3. FTC 7, 4. CSZKA Moszkva 5.
Nyilatkozatok
Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője: „A négyből ez volt a legjobb mérkőzésünk a Ludogorec ellen, megvoltak a lehetőségeink. Őszintén megvallva a meg nem adott tizenegyes kissé visszavetette a csapatot, de nagyon akartak a játékosok.
Dibusz Dénes, kapus: „Egyszerre vagyunk büszkék és csalódottak. Összességében, azt hiszem, túlteljesítettük az elvárásokat, ugyanakkor ezen a meccsen nüanszok döntöttek a továbbjutásról.”
Botka Endre, jobbhátvéd: „Nagyon sajnálom, hogy az én eladott labdámból kaptuk a gólt, ennek ellenére megvolt a lehetőségünk, hogy kiharcoljuk a győzelmet és a továbbjutást, de most kimaradtak azok a helyzetek, amelyeket máskor be szoktunk rúgni.”
Tizennyolc ország maradt versenyben az Európa-ligában
Csütörtök este teljes lett az Európa-liga tavaszi folytatásában résztvevő harminckét csapat névsora. A legtöbb csapatot a portugálok adják, akiknek ellenben a BL-ben nem maradt képviselőjük. Utánuk következik a „királykategóriában” is élen járó angol, spanyol és német liga (három-három csapat), de négy további ország mellett két alakulata van Olaszországnak is. A legfontosabb különbség, hogy igaz, hogy kétszer annyi versenyben lévő csapattal, de az Európa-ligában tizennyolc ország maradt versenyben, ellentétben a BL ötével. Sorsolás hétfőn. A tavaszi folytatás résztvevői: SL Benfica, Braga, FC Porto, Sporting CP (portugálok), Arsenal, Manchester United, Wolverhampton (angolok), Sevilla, Getafe, Espanyol (spanyolok), Bayer Leverkusen, Eintracht Frankfurt, VfL Wolfsburg (németek), AS Roma, Internazionale (olaszok), RB Salzburg, LASK Linz (osztrákok), Celtic, Rangers (skótok), FC Bruges, Gent (belgák), AZ, AFC Ajax (hollandok), APOEL (ciprusi), Malmö (svéd), FC Köbenhavn (dán), Basel (svájci), CFR Cluj (román), Ludogorec (bolgár), Basaksehir (török), Olympiakosz Pireusz (görög), Sahtar Donyeck (ukrán).