Sport

Kikapott a Liverpooltól, az Európa-ligában folytatja Szoboszlai Dominik csapata

A címvédő Liverpool Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg 2-0-s legyőzésével első helyen jutott tovább kedden az E csoportból a labdarúgó Bajnokok Ligájában, melynek nyolcaddöntőjébe az angolok mellett a Napoli került be a négyesből.

Kikapott a Liverpooltól, az Európa-ligában folytatja Szoboszlai Dominik csapata
Szoboszlai Dominik (j) próbálja szerelni a liverpooli Andy Robertsont
Fotó: AFP/JOE KLAMAR

Salzburgban a nagy iramú és rendkívül szórakoztató találkozón majdnem hatvan percen keresztül sorozatban adódtak a helyzetek mindkét kapu előtt. A második félidő első részében azonban a Liverpool másfél perc alatt eldöntötte a mérkőzést: előbb Naby Keita fejjel vette be a hazaiak kapuját, amelybe Mohamed Szalah egy kiugratás után éles szögből talált be. A Salzburgból kétgólos hátrány után elfogyott az erő, a folytatásban végig a Liverpool irányított.

Az Európa-ligába átkerülő osztrák együttesben a magyar válogatott Szoboszlai kezdőként kapott lehetőséget, és a 90. percben cserélték le. A középpályás - társaihoz hasonlóan - az 57. percig nagy területen, gyorsan futballozott, utána azonban már ő sem tudott sokat hozzátenni a játékhoz.

Nápolyban a Genk fiatal kapusa, Maarten Vandevoordt a harmadik percben óriásit hibázott, Arkadiusz Milik pedig vezetéshez juttatta övéit. A lengyel labdarúgó a szünetig még két gólt szerzett - az egyiket büntetőből -, így az első félidőben eldőlt a mérkőzés. A végeredményt a második játékrész közepén Dries Mertens állította be büntetőből.

Vandevoordt a mérkőzés kimenetelét döntően befolyásoló hibája ellenére azzal vigasztalódhat, hogy 17 évesen és 287 naposan már ő a BL-történet legfiatalabb kapusa. A belga játékos Mile Svilar (Benfica) rekordját döntötte meg, aki 2017. októberében 18 évesen és 52 naposan védhetett a Manchester United ellen.

E csoport:

SSC Napoli (olasz)-Genk (belga) 4-0 (3-0)
gólszerzők: Milik (3., 26., 38. - a harmadikat 11-esből), Mertens (74. - büntetőből)

Salzburg (osztrák)-FC Liverpool (angol) 0-2 (0-0)
gólszerzők: Keita (57.), Szalah (58.)

A csoport végeredménye: 1. FC Liverpool 13 pont, 2. Napoli 12, 3. Salzburg 7, 4. Genk 1

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom